Lars Johann Yngwie Lannerback néven született 1963. június 30-án Stockholmban. Szülei nem sokkal születése után elváltak. Kisgyermekként Yngwie nem mutatott komoly érdeklődést a zene iránt, a zongora-és trombitaleckék nem kötötték le a figyelmét, és az anyjától ajándékba kapott akusztikus gitár is hosszú ideig érintetlenül lógott a falon. A nagy fordulat 1970. szeptember 18-án következett be, amikor Yngwie meglátott egy Jimi Hendrix halála kapcsán sugárzott riportot a TV-ben. A látvány, ahogy Hendrix lángra gyújtotta hangszerét a felvételeken, leírhatatlan hatással volt az akkor hétéves Yngwie-re. Aznap, mikor meghalt Hendrix, megszületett a gitáros Yngwie J. Malmsteen, aki 1973-ban vette fel édesanyja nevét.
Yngwie hamarosan olyan zenekarok munkáiba kezdte beleásni magát, mit a Deep Purple. Ritchie Blackmore klasszikus hatású gitárjátéka vezette őt vissza az időben egészen Bachig, Vivaldiig, Beethovenig és Mozartig. Tízéves korára minden energiáját a gitározásra fordította, iskolai tanulmányait egyre inkább hanyagolta. Anyja, miután ráébredt fia tehetségére, megengedte neki, hogy iskolaidőben is otthon maradjon és gyakoroljon, hogy képességei akadálytalanul kibontakozhassanak. Ekkor fedezte fel Yngwie a hiányzó láncszemet a klasszikus zene és Hendrix között, amint meghallotta Gideon Kremer orosz hegedűművészt Paganini capriccióit játszani. Így jött rá, hogyan lehet ötvözni a két, egymástól korban is távoli zenei világot.
Tizenöt évesen intett végleg búcsút a tanulásnak. Egy ideig hangszerjavító műhelyben dolgozott, ahol famegmunkáló tudását is volt alkalma kamatoztatni. Ekkortájt alakultak első zenekarai is, ahol természetesen a gitárjáték, a hosszas instrumentális betétek voltak a meghatározók. A Rising Force-nak egy korai formációjában néhány barátjával rögzített egy három számos demót, amelyet a helyi CBS-hez is eljuttattak, rá kellett azonban jönnie, hogy a továbblépéshez ki kell törnie Svédországból. Ugyanezt a demót elküldte több külföldi lemezcéghez, és a felvétel eljutott az amerikai Mike Varneyhoz, a Shrapnel kiadó alapítójához is. Yngwie meghívást kapott Los Angelesbe, hogy csatlakozzon a Shrapnel új csapatához, a Steelerhez. Így indult Yngwie J. Malmsteen világhódító útjára, mindössze 19 évesen. Mindössze két Stratocasterrel és két farmerrel kelt át az óceánon.
A Ron Keel vezette Steeler debütáló albuma igazi kultikus anyag lett, Yngwie azonban hamar továbbállt és az Alcatrazz tagja lett, ahol Graham Bonnet (ex-Rainbow) volt az énekes. Itt sem volt sokáig maradása, a szólókarriert választotta. Döntését igazolta rögtön 1984-ben a Rising Force-ra keresztelt első saját albuma, amely egészen a Billboard lista 60. helyéig jutott, ma pedig a neoklasszikus rockzene egyik alapművének számít, olyan döbbenetes erejű kompozíciók szerepelnek rajta, mint a Black Star és a Far Beyond The Sun. A lemez Grammy-jelölést hozott Malmsteennek a Legjobb instrumentális rockzenei teljesítmény kategóriában, néhány közönségszavazás őt hozta ki az év legnagyobb új tehetségének, majd a következő évben (ekkor készült a második Rising Force-mű, a Marching Out) a legjobb rock gitárosnak, a Rising Force pedig az év albuma lett.
Pályájának újabb jelentős állomása volt 1986-ban a Trilogy korong, amelyet maga Malmsteen mind a mai napig egyik kedvenceként tart számon úgy zeneileg, mind szövegileg. Ekkor már számtalan gitáros igyekezett utánozni stílusát és technikáját, de csak kevesen értették meg igazán különleges alkotásmódját. 1987. június 22-én, röviddel születésnapja előtt, Malmsteen súlyos autóbalesetet szenvedett, Jaguárjával egy fának ütközve, amelyet követően csaknem egy héten keresztül kómában feküdt, ráadásul a jobb kezét mozgató idegek is megsérültek. Félő volt, hogy az ütközés egy egész karrier végét jelenti, és a lebénult jobb kéz sürgős gyógykezelésre szorult, ami Malmsteen összes anyagi tartalékát felemésztette. A baj nem járt egyedül: nem sokkal az után, hogy felgyógyult, anyja halálhíre jutott el hozzá.
Hősünk azonban döbbenetesen gyorsan talpra állt, és 1988-ban megjelent az Odyssey lemez, amely igen széles körű ismertséget hozott alkotójának. Elsősorban a slágerré vált Heaven Tonight-nak köszönhetően az Egyesült Államokban az album megközelítette az aranylemez státust is. Egy másik volt Rainbow-vokalistával, Joe Lynn Turnerrel a mikrofonnál az aktuális turnén már távolról sem kizárólag feltörekvő gitáros-csemetéknek játszott a csapat. 1989 februárjában az akkori Szovjetunióban is adott két koncertet Malmsteen, a leningrádi fellépést élő album illetve video formájában meg is örökítette, ezután viszont a társaság szétszéledt, és a Rising Force zenekarnév mandátuma is lejárt.
Egy új fejezet kezdeteként Yngwie Miamiba (Florida) tette át a székhelyét Los Angelesből és új bandát toborzott, méghozzá csupa svéd muzsikusból. Az 1990-es évek elején kiadott két album azt bizonyította, hogy Malmsteen képes rádióbarát hangzású zenét is írni anélkül, hogy ez klasszikus stílusa rovására menne. A gyenge promóció ennek ellenére visszavetette az Eclipse lemez amerikai eladásait, és noha az anyag mind Európában, mind Japánban bearanyozódott, a művész szerződést bontott a Polygram kiadóval, majd az Elektra céghez igazolt át. Ahogy maga Yngwie mondta, az élete látszólag tűz és jég, vagy nagyon jó vagy nagyon rossz, középút nincs. Így kaphatta az új kiadónál megjelent 1992-es anyag a Fire And Ice címet Ezen a lemezen valóra vált Yngwie régi álma: a No Mercy és a Cry No More dalokban nagyzenekarral dolgozhatott együtt, előbbibe egy rövid Bach-motívumot is beépítettek. Japánban a listák első helyen debütált a korong, a megjelenés napján 100.000 példány talált gazdára belőle. Európában és Ázsiában előbb arany-, majd platinalemezzé érett Kislemezen a Teaser és a Dragonfly került róla piacra.
A dolgok mégsem úgy alakultak, ahogy azt várni lehetett. Malmsteen éppen a jól megérdemelt pihenőjét töltötte otthon, amikor 1992 augusztusában az Andrew hurrikán végigdúlta az egész Floridát. Aztán a következő év elején szívroham vitte el Nigel Thomas menedzsert, míg márciusban a kiadó mondott fel Yngwie-nek. A sorozatos balszerencse 1993 nyarán folytatódott, amikor Malmsteent újabb baleset érte - ismét a jobb keze sérült meg - majd váratlanul hamis vádak alapján letartóztatták (egy hónappal később persze ejtették ezeket).
Még 1993 végén Malmsteen a japán Pony Canyonhoz írt alá és új zenésztársakkal indult neki pályája következő szakaszának. Az énekesi posztot Michael Vescera (ex-Loudness) töltötte be, a dobok mögé a számtalan bandában megfordult Mike Terrana ült, míg Barry Sparks basszeros a soron következő turnéra csatlakozott a társulathoz. Az előző felállásból egyedül Mats Olausson billentyűs maradt. Az 1994 elején napvilágot látott The Seventh Sign nyers, agresszív ereje egyértelműen a mester korai munkáit idézte. Yngwie most sem tévedett, mi sem igazolta ezt fényesebben, mint az, hogy a lemez hamar a nemzetközi listák csúcsára tornázta fel magát, Japánban pedig háromszoros platina lett. Az Államok piaca ugyan kemény diónak bizonyult a grunge térhódítása miatt, ám Japánban és egész Ázsiában minden eddiginél jobb eladási eredmények születtek. Némi adalék Yngwie ottani népszerűségéhez: ő írta többek között az akkor japán wrestling bajnok zenéjét is, amely a Power And Glory című mini-albumon jelent meg. Egy másik 1994-es mini-album, az I Cant Wait két kiadatlan stúdiófelvétel mellett Yngwie akkori tokiói fellépésének egy részét dokumentálja.
1994 decemberében megkezdődtek a munkálatok Malmsteen saját stúdióján Miamiban. A soron következő anyag, a Magnum Opus még nem, a csupa feldolgozást tartalmazó Inspiration viszont már itt került rögzítésre. Utóbbi természetesen olyan Jimi Hendrix, Deep Purple, Rainbow, Rush, Kansas, Scorpions stb. dalokból állt össze, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták Yngwie-re, a felvételeknél pedig jó barátok és egykori zenésztársak - pl. Joe Lynn Turner, Jeff Scott Soto, Mark Boals, David Rosen
A 2003-as tavaszi hadjárat az Attack!! turné jegyében zajlik Yngwie J. Malmsteen svéd gitárvirtuóz életében, aki zenekarával március 23-án életében először játszik Budapesten. A káprázatos technikájú gitárnyűvő, reméljük élő produkciójával, rácáfol azokra a kritikusaira, akik szerint már csak önmagát ismétli.
Tetszett a cikk?



