Patti Smith, mert róla van szó, az idei Sziget-fesztivál egyik legnagyobb sztárja, már közel három évtizede fogalom a világ ellenkultúrájában.
Az 1946. december 30-án Detroitban született Patti gyerekként, kamaszkorában számos betegségen és megaláztatáson esett át. Himlőtől vakult meg az egyik szemére, egy gyári munkája során munkatársnői őt, a deviánst, belenyomták egy WC-kagylóba, melyből dal is született később Piss Factory címmel. Ezek az élmények táplálták azt a dühöt, amellyel valósággal szétvetette a női rock kereteit, amelyet a férfiközpontú műfaj nem akart olyannak, mint amilyent a blues-ban Bessie Smith, Billie Holliday, vagy Janis Joplin képviselt.
Patti első verseit a 60-as évek végén írta, Bob Dylan, Allen Ginsberg és Jim Morrison és Arthur Rimbaud hatására, miközben éppen Janis Joplin féktelen éneke hatott rá a legjobban. Egy New York-i koncerten jutott Janis közelébe és a találkozás, ha némi késedelemmel is, de eldöntötte pályáját. A következő évtized elején már verseskötetei jelentek meg, köztük a Seventh Heaven, a Witt és a Babel komoly irodalmi eseménynek számított az Államokban. Patti színdarabokat is írt Sam Sheparddel közösen, és egyre gyakrabban szerepelt a színpadon előadóművészként Ginsberggel, Andy Warhollal, Laurie Andersonnal és William S.Burroughs-szal. Ilyen tapasztalatokkal felvértezve kezdett el 28 esztendősen énekelni.
Az 1975-ben megjelent Horses, ami drogos szlengben heroinmámort jelent, máig hátborzongató hatású és a maga nemében felülmúlhatatlan, a punkzene klasszikusa. Patti számára azonban a punk csupán keret volt: soha nem állt meg az egyszerű polgárpukkasztásnál, dalaiban, szövegeiben az előítéleteket, a nők és a másság elnyomását ostorozta, néha kifejezetten tüntetett biszexuális vonzalmaival, de szólt istenkereséseiről, a kereszténység és más vallások konfliktusairól, és a világban zajló szörnyűségekről és igazságtalanságokról is. Előadásmódja egyre felfokozottabb volt, koncertjein a dalokat rendszeresen vegyítette extatikus versmondásaival. Hangjában pedig vegyült az amerikai életérzés a bőralatti idegrángásokkal.
1978-ban Patti Smith súlyos balesetet szenvedett: egy fejenállós mutatványa során leesett a színpadról és eltört több csigolyája. Felgyógyulása után még erősebben fordult a valláshoz, Wave című lemezét I. János Pálnak, az alig egy hónapig uralkodó pápának ajánlotta. Az 1979-ben kiadott album után váratlanul visszavonult: férjhez ment földijéhez, Fred Sonic Smith-hez, az MC5 detroiti őspunk együttes alapítójához és két gyermeket szült neki. Tíz évig senki nem hallott róla. 1988-ban azonban ismét felbukkant a Dream Of Life-fal, amelyben a szeretetet, a megbékélést hirdette, de zenéje semmivel sem volt gyengébb hatású, mint korábban. Sokáig úgy tűnt, ez a lemez csak egyszeri fellángolás volt. Gyászok sorozata hozta őt vissza, immár tartósan a művészi életbe: 1995-ben meghalt a férje, neki ajánlotta a Gone Again című balladalemezt. Az album dalainak egy részén ő gitározott, bár soha nem tanult meg rendesen játszani ezen a hangszeren, azt pengette, amire Fred tanította őt.
1997-es Peace And Noise-ban pedig két, ugyancsak elhunyt barátjának, Ginsbergnek és Borroughs-nak állított emléket. Ekkor már Patti Smith újra turnézott régi együttesével. 1998-ban a Sziget fesztiválon élőben is érezhettük félelmetes hatását. Közben költőként is újabb művel jelentkezett, a Coral Sea prózaverseit a szintén eltávozott fotós barátja, Robert Mapplethorpe képei illusztrálták. Az AIDS-ben meghalt Mapplethorpe készítette a legszebb képeket Pattiről, még aktfotók is születtek róla, amelyeken a művész valósággal megszépítette őt. Kiállítás is nyílt Patti rajzaiból, Interneten létrehozta Babelogue című honlapját.
Eddigi utolsó önálló stúdiólemeze a Kínáról, illetve Tibetről szóló Gung Ho, amely 2000-ben jelent meg. Tavaly pedig Land címmel gyűjteményes dupla CD-t jelentettek meg tőle. Öt évvel ezelőtti fellépése után pedig ma este ismét élőben láthatjuk őt a Sziget nagyszínpadán. (A Zenés Rockháló Sziget 2003 című rovatában a művésznőről 15 perces zenés portré hallható!)
Loncsos-loboncos hajával, sovány, csontos alakjával, viseltes ruháival rosszabb pillanataiban akár hajléktalannak is lehetne nézni őt. Vadsága azonban egy sebzett vadállaté, aki végtelenül érzékeny az élet és a világ dolgaira, aki nemcsak a háromakkordos punk zenének adott maradandó értelmet, hanem új energiával töltötte fel az amúgy is rendkívül erős XX. századi amerikai költészetet.
Tetszett a cikk?



