Akkor évekre megnéztelek magamnak. A szemed – gondoltam - színén kék, mélyén pedig, két csigalépcső vezet egy érzéki és érzékeny lélek gazdag termeibe.
Talán észre sem veszem,
ha nem vagyok olyan lemerült, sugallatra éhes
akkor. A busz (Zuglóból befelé) épp indult a megállóból.
Fél perc sem lehetett amíg, láttam a kanárit félemelet magasan,
egy villanypóznán. A következőnél le is szálltam, visszamentem utána. Mindhiába.
Azután gyakran hívtam elő fejemből gyorsfényképét, ha magányos voltam.
"Nagy túlélő e csöpp jószág" - meséltem később a legtöbb lánynak kerítve tragikus és kellően megható legendát szökéséről, vagy épp, hogy néha látható focimeccsek után, mert azt rebesgetik, imádja a tökmagot. De hamar elhasználtam és az emlék megfakult. E színpompás szabadsághős helyét szürke verebek, galambok vagy hollók foglalták el, a háztetőkön, ágakon, lámpaoszlopokon mindenütt.
A Tabánban egy kávéház teraszán ültünk, édes bort ittunk, alig ismertelek még. Akkor évekre megnéztelek magamnak. A szemed – gondoltam - színén kék, mélyén pedig, két csigalépcső vezet egy érzéki és érzékeny lélek gazdag termeibe.
Eleredt az eső. Felrebbentek a vendégek, mi egy boxba húzódtunk.
Becsípve és az egyhetes szerelem hevében meséltük el fene nagy titkainkat, köztük elmondtam a kanárit is, és azt, ahogy mítosz, kifosztotta a csodát. Nem is tudom, hogy jött elő belőlem, mit is akartam vele, annyira szánalmasan lényegtelenek tűnt az egész.
Még egy kör bor az összes pénzem – számoltam, éppen amikor újra megjelent. Na nem ponrosan ugyanaz a madár.
De melyikünk ugyanaz már!
Tetszett a cikk?



