(S. B.-nak ajánlanám)
Szemedben türkiz és smaragd fénye
képzeletbeli képekké
olvad össze, a báj minden kénye
rabul ejt, ezer titokkal
ragad meg egy érintés reménye.
Szinte érzem bőrödön ujjbegyem,
borzongok rácsodálkozón
végigcikázva ringló melleden,
pedig tudom: ez csak álom,
bár kívánom egyszer majd úgy legyen!
Gondoltam utánad néha-néha,
elmélázva felidéztem
miként gyúlna tűzre, mint egy széna
kazal, – fűszeres zamattal –
vágyott tested rebbenő karéja.
Eggyé válhatnánk szent őrületben,
tépve közönyt, konvenciót!
Lehetnénk ősi nyom, kövületben,
lehetnénk csupa rejtelem,
szerethetnénk léhán, őrizetlen.
Csalárd Elmo-tüze sosem éget,
csupán benső kétség nyomán
száz szikrát szórva jelzi a véget,
s nem bőrödön érzett sebek
okozzák oltatlan szenvedésed!
Ha ismernél, ’tán megnyílna mélye
dermedt, magába zárkózott
perceidnek, s a félelmek éje
görcsét elvetélné végképp,
ha kitárulna tested szentélye!
Gyanakodhatsz joggal, hisz csak remény
gyakran egymás tisztelete,
s mostanság minden hétköznap kemény
küzdelem boldogságodért,
s egyetlen kincs jutott még: az erény!
miként gyúlna tűzre, mint egy széna kazal, – fűszeres zamattal – vágyott tested rebbenő karéja.
Tetszett a cikk?



