És sorsod lesz a végtelen idő, - Koszorút fonsz hangokból
(egy szerelem emlékére...)
Álmodom -
valahol
elhagyott
fasor
csobogó szökőkutak
alkonyat
egy zártkert
elszántan
őrzi kacagásod.
a szél
szét-zászlóz, rózsa-bizarr
bíbor fátyolokat, -
kastély-magányom
megváltatlan harcát a napos napra rántom -
száz szélcsengő sír, - belengi vágyam termeit
titokban valahol egy kert mélyén
várom visszhangos lépteid...
Ott laksz, tudom,
És sorsod lesz a végtelen idő, -
Koszorút fonsz hangokból
Az idő tegnapokból,
Vakon a világra, vakon hiába kiáltasz
Idő-templomodból
Nem láttál elesni és feltámadni újra,
Nem láthattad, mily tehetetlen a harag,
Mily gyalázatos
Határtalan színed előtt a vak
Bevégzetlen (bárdolatlan) sors...
Ó! Te nem látod, nem hallod,
A tűző Nap alatt mint vacogok,
S hogy sodor vándor utamon hazafelé a szél...
S otthoni ágyamon
Csak azt siratom, amit Te:
Mert elmentél
És nincs visszafelé menni út,
Csak előremehetnék
Halálomig
Mindörökké - elégve
Elrejtve
Nélküled
2.
Lomha egyedülségem sírva nevet rád
üres borosüvegek bíborlanak a nyárban
lecsöppen ajakadról a mézízű mosoly
mert nem mozdulok, félek megölelnél -
Mese-nyár van,
Mert szerettelek,
De nem találkozhat napom és a napod
Így hajt fejet a hold-
És küld majd maga helyett ma
Szépen begöngyölt szavakat.
Hogy tudd - létezem
Majd séta közben, a fák alatt
Emlékezz rám -
Egyszer voltam...
És talán még lehetettem is volna -
Egyedülségem fölmered -
Ismered, üres üveg a nyárban
Lepecsételt ajakadról
Legördült utószó -
Veled akartam lenni
Feltörni ajkad pecsétjét
Akartam
De más - kopogtat már
Pont az -
És nem a folytatás...
Érzem a roppant örvényt
A többi hiábavaló kacat
Ráz az indulat
Érzem hiányod - Valahol.
Valahol egy kert -
elzártan
őrzi kacagásom...
a nyár rózsa-bíbor fátyola, -
a szél, szózene-szó-csend őre
kastély-magányom szívére rak
csobogó szavakat -
s míg bezengi, bejárja tereit
titokban
valahol egy kert mélyén
várom visszhangos lépteid...
Ott laksz, tudom,
És sorsod a végtelen idő,
Koszorút fonsz hangomból:
Vakon a világra, vakon -
Nem láttál elesni a fájdalomtól
És eltámadni újra, a magányban
Nem láttad, szívemet magad előtt
S lám nem látod, nem hallod,
a tűnő Nap alatt
hogy söpör lőporfüstöt a szél.
s ottani ágyamon
csak azt siratom, amit Te:
"Hogy nincs visszafelé menni út"
csak előre, lázasan, elégve -
Most és mindörökké -
Tetszett a cikk?



