Ezüsttigrisnek ajánlva
Hallgatom a csendet.
Nevetve, csillogón
Fénylik a hold.
Kapujában ott áll
Szomorú lángjával
A síró alkony.
Sír, de mégis
Hamis mosolya olvad,
Fénye, mint szárnyaszegett madár
Hófehér és ártatlan.
Halvány gyöngye súgja
- Van még holnapom -
S nem baj, hogy Fényedet
Egyedül csodálhatom.



