tenyered büszke simítása a bűnhődés kráteres bőrén.

Kibontod magad az
     árnyékból,
ki a gyémántfény
  kattogásba, s
otthagyod sóhajod
  csontra málott
       ágyamnál.

Felkelnék!

Az egekig akarok
 emelkedni
    fel a figyelő
      kapukig,
szállni a mesélő
       székig,
verni, csapni
a felhők
     domborműveit!

Megszületett mára
 a seb nélküli
    szépség:
tenyered büszke
simítása a bűnhődés
kráteres bőrén.

Csókod ráfagyott
  szívemre.

Asztalomon az
 elfelejtett nyár
   ezer köszönete:
avar és rothadás...
  az ősz tora
   zálog vérem
         dícséretére.

Maradásom mámora
  a viszontlátás!
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.