Még jó, hogy festve a vigyor, Meg az a pár könnycsepp, Ha nem szerepét játssza, Attól nem lesz könnyebb.


Zúg a taps, kacag a nép,
Röhejtől reng a sátor,
Ki a késdobáló elé áll,
Az vagy részeg, vagy bátor.

Megfakult a festés,
Mivel többre nem futotta,
Mindenki a bohócon nevet,
Hogy a majom seggbe- rúgta.

Még jó, hogy festve a vigyor,
Meg az a pár könnycsepp,
Ha nem szerepét játssza,
Attól nem lesz könnyebb.

Pedig a szíve aranyból van,
Mint a lelke, az árva,
Szomorúan áll a porondon,
Egy kedves táncosnőre várva.

Édes kettőség borul a tájra,
Festett mosoly alatt szomorú,
Az imádott nem érti meg őt,
És mindent beborít a bú.

Egyszer addig írta verseit,
Míg körmére égett a kanóc,
Rácsodálkozott a hajnal hangjára,
A fáradt, szerelmes bohóc.

Pedig lemosta a festéket,
Szegény megértette mit jelent,
Hogy a táncosnő az idomárral,
Mulatni, a kaszinóba ment.

Drága bohóc játssz tovább,
Írjál még bús verseket,
Ha nem is szerelmeset,
De legalább szépeket.

Ne félj, lesz még úgy,
A díva nem mer tükörbe nézni,
És megtanul egy kemény kéztől,
Éjjel – nappal félni.

Úgy bolondozta át egyedül,
A cirkuszban keserű éveit,
Ahogy a fűrészpor issza fel,
A szerelmes bohóc könnyeit.

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.