Lelkem ablakát hiába súrolom újra meg újra,
Bűneim s hibám szégyene fejsejlik az üvegen,
bár én már félve a függöny mögé bújva,
mutatnék neked illatozó, virágos kerteket.
Te lerántod a fátylat minden szépítő cicomáról,
előtted állok a semmibe vetkezve csupaszon,
elfogadsz-e így, megtépve az élet szavától,
vagy más virág után nézel a tavaszi udvaron.
Nem akartam minden titkom megsúgni neked,
a sors hozta, kérdésre őszíntén felelek,
száraz kóró, bimbózó nefelejcs,
vagyok nyíló tavaszi és hervadó őszi kert.
Te lerántod a fátylat minden szépítő cicomáról, előtted állok a semmibe vetkezve csupaszon
Tetszett a cikk?



