Hosszasan néznéd kibomlott haját
ahogy a párnán szétterül,
bőrének illata millió virágból
árad és izgat szüntelenül.
Szemében csillan a reggeli napfény, mely
egyre csak hív és hívogat,
pezsdíti véred, szítja a lángot és
nevetve suttog titkokat.
Ajkait este kacéran nyitná s
lophatnál mézes csókokat,
öledbe ülne s rád nevetne,
kuncogva hallgatna bókokat.
S mit nappal felszított, benned ég estig,
szüntelen kínzó vágyadat;
hűvös éjjeleken hozzád simulva
forróvá tenné ágyadat.
Nevetve játszana nap mint nap véled
mint egy szeszélyes kamasz,
ilyen lenne, bizony mondom néktek,
ha nő lehetne a gyönyörű tavasz.
Ajkait este kacéran nyitná s lophatnál mézes csókokat
Tetszett a cikk?



