hol fény van,
ott fénykapukban
hirtelen minden egymásba roppan
hol forgás,
ott szédület van
minden eltünőben,
minden lobbanóban
három táncban fordulok
jelet karcolj tenger homlokomra,
pillangó szárnyából kendőt szememre, angyalom!
nap csordul kabátomon
s égő, új szavakkal ajkán
gyermek áll a vörös folyam partján
ízek, bársonykapuk
zuhanó zöldek
ezerarcú sárkány:
forognak, forognak
hullnak, összeállnak, tündér és démoni alakban
énekel belőlük, s zihál
az öröklét s a halál
minden lobbanóban
minden lobbanóban
kapukat képzelek fénytested helyén
nem rettenek, nem én!
áthatolok húsod alagútjain
lényeddel telítve megjelenek völgyeidben
mikor kiizzadsz magadból,
drága súly, és súllyal telt semmiség csillog melleden
hogy zuhantunk...
hamarosan megízleljük a felfedezés
és a belátás édes gyümölcseit
most elnevezheted kincseink,
majd figyelem, hogy felbuknak a szavak
nézem,
játéknak látszanak
nap csordul kabátomon s égő, új szavakkal ajkán gyermek áll a vörös folyam partján
Tetszett a cikk?



