A sziklapart hív, csábít a mélybe.
Mint óriás könyv,- kitárul a világ,
előttünk a Bakony messzesége
kéklik, s amott a nagy tó, mint pusztán
a délibáb játszik vihar után.
S lent a kőkereszt, felkiáltójel
a vén Idő kőcsipkés homlokán,
s porzuhatagként hull le rá az éjjel.
A mélység csendben susog odalent.
Zsuka szívében rémület villan:
forró tenger hullámzik szívében.
Rohan felénk a szédület, a vég:
szerelmünk felsikolt e villanás
után... megszorítom Zsukám kezét.
A sziklapart hív, csábít a mélybe. Mint óriás könyv,- kitárul a világ, előttünk a Bakony messzesége kéklik, s amott a nagy tó, mint pusztán...
Tetszett a cikk?



