Megéríntett bódítón egy mély, ismeretlen jóság.
Csak hitem súg utat ábránd s valóság között,
másképp pusztítón fájna e mosolygó közöny,
furcsa keserüség ez újabb, s újabb titkokat látván.
Megvívatlan csatát elöre így elveszíteni!
Önteltségem bánt talán, vagy csak néma keserüség?
Küzdés remény nélkül, feljajdul az értetlenség,
hogy lehet ennyire egyet s mégis kettőt akarni.
Megélni az egyperc boldogító mámorát,
sóvárgón kincset lesni ablakokon át,
nem mindegy már! Türelem s idő elszáguld mellettem,
alantas gyilkosunkat figyelem tehetetlenül:
szívtelen elméd, ahogy görcsölve törvényeket szül.
S bölcset mímelve értem a mennyire érthetetlent...
Megéríntett bódítón egy mély, ismeretlen jóság. Csak hitem súg utat ábránd s valóság között, másképp pusztítón fájna e mosolygó közöny, furcsa keserüség ez újabb, s újabb titkokat látván.
Tetszett a cikk?



