Kavarog a fejemben
a sok kusza gondolat,
a csillagoknak mesélem
temérdek gondomat.
Kiáltom az éjbe:
"Szólj Csillag! Segíts!
Tátongó szívemnek
szerelmet keríts!"
Mit ér az ember,
ha üres a szíve?!
Mit ér az ember,
ha keserű a lelke?!
Mit ér az ember,
ha nincs kit szeretni?!
Mit ér a szerelem,
ha nincs kinek adni?!
"Szólj Csillag, mondd!
Mit kell most tennem?
Mit kell, hogy a szerelmet
én is érezhessem?"
És szól a Csillag halkan,
alig hallva mondja:
"Boldogságát szíved
magától is tudja.
Ne kérdezd, hogy mikor,
Ne kérdezd, hogy hogyan,
A vágytól a szíved
Szerelemre lobban!"
Nem hagy ám a válasz
nyugodni csendesen,
most szívem felett erősebben
dolgozik a fejem.
"Tudnom kell mégis:
Hol van a szerelem?!
Hol találok rá?!
Hol kell keresnem?!"
Szól a Csillag megint,
halkabban, mint elébb,
nem akarja zavarni
az éj sötét csendjét.
"Nem lehet ezt keresni,
rá nem találsz soha,
minél jobban üldözöd,
úgy illan el tova.
A szerelem egy érzés,
nem egy mondat, nem egy szó,
éppezért szavakkal
le - nem írható.
Ne kérd, hogy jöjjön el!
Ne kérd, hogy siessen!
Ne kérd, hogy derűlt égből
lábad elé essen!
A szerelem, ha itt az idő
meggyújtja a szíved,
addig meg várj, figyelj,
légy türelmes!"
Szívem e bölcs szavakat
hallja, de nem érti:
miért kell ily soká
ez érzésre várni.
Várni, csak várni,
naphosszat csak várni,
Mindeközben csókra
és ölelésre vágyni.
Melegség a szívnek,
ha tudja, hogy szerethet,
Melegség a szívnek,
ha mondhatja: szeretlek.
Könny fakad a szemből,
de nem mindegy: miért,
Örömkönny-e az vagy
könny a hiányérzetért.
Hiányzik egy kéz, mi
megfogja a kezed,
Hiányzik egy szív,
mely Téged nagyon szeret.
Várni kell hát a kézre,
Várni arra a szívre,
De oly nagyon vágyom rá,
hogy meghalnék érte...
A szerelem egy érzés, nem egy mondat, nem egy szó, éppezért szavakkal le - nem írható. Ne kérd, hogy jöjjön el! Ne kérd, hogy siessen! Ne kérd, hogy derűlt égből lábad elé essen!
Tetszett a cikk?



