Csak egyszer szerettem
forrón, égetőn
kősziklát egy hegytetőn
csak egyetlenegyszer.
Soha nem jutott eszembe
mi lesz, ha nem szeret?
(Soha nem szeretett
soha egy percig se.)
Körüldongtam rajongva, elküldött a pokolba.
Ó hogy szerettem ,szerettem
naphosszat, forrón, égetőn
kősziklát egy hegytetőn.
Voltam hűvös, voltam forró
voltam kedves, voltam durva
Ő meg csak rideg kő.
A szemét imádtam, ahogy rámnézett,
a kékje megigézett.
Volt hozzám durva
volt hozzám kedves.
Egyetlenegyszer szerettem
forrón, hosszan, égetőn
kősziklát egy hegytetőn.
Furcsa szerelem volt
furcsán kínzó érzelem
mert ő sosem szeretett,
talán csak megvetett.
Egyszer féltem, kinevet
szemembe mondja:
Nem szeret!!!
A véletlen közbeszólt ...
Nem tudtam mi fáj
jobban, szenvedélyem
elhunytát vagy nem
létét sirassam?
Másnap nem szólt
hangtalan járt-kelt,
pedig szerettem
forrón- égetőn
kősziklát egy hegytetőn.
Bár mondta volna nem szeret
de ő csak hallgatott,
néma volta úgy zaklatott!
Eltelt hat hónap
két évszak ...
és egymás mellett
egy vonaton, este,
arra jött egy ismerős:
Tudtad, hogy szeret e nő?!
Némán ült tovább
és én megmondtam
egykor, szerettem
lángolva. Tudván tudva
ő is tudja, tudta.
Nem szólt, nem tett
erre se megjegyzést.
Elöntött a felismerés ...
Szerettem, szerettem
forrón, égetőn
kősziklát a hegytetőn!
Csak egyszer szerettem forrón, égetőn kősziklát egy hegytetőn csak egyetlenegyszer. Soha nem jutott eszembe mi lesz, ha nem szeret?...
Tetszett a cikk?



