Ültem némán, igen, némán
Senkire se várván
Ültem egy hegytetőn.
Csak néztem a tájat, a messzi tájat
Kopár sziklákat, zordon fákat
S egy lányt, ki erre jött.
Csak szikla voltam, szikla a tetőn
kit szél-eső-nap vert égetőn
Igen, szikla voltam egy hegytetőn.
Hűvös keze becézett, egyre szólt
gyenge-simogató keze volt
de nem adtam, csak bánatot.
Forró volt és kedves
s kíméletlen durva
Ölelt-csókolt
naphosszat, újra
Jégre tűzzel válaszolt...
S én ültem némán, igen, némán
Senkire se várván
Csak ültem a hegytetőn.
Éreztem, szeret, igen, szeret!
bejárna értem poklot és eget
mert szeret, forrón-égetőn.
És bejárta a poklot
mert igent nem hallott
és bejárta az eget
mert nem kapott nemet
Hisz csak ültem némán
A véletlenre várván
Némán ültem a hegytetőn.
És könnye hullott reám
És csókja hullott reám
És szeme nézett reám
És szíve várt reám
Éreztem, szeret, igen, szeret
Bejárt már értem poklot és eget!
s már nem voltam többé szikla a hegytetőn
mert eljöttél értem, forrón-égetőn
s már nem vagyok többé szikla a hegytetőn
ki csak ül, ül némán, szenvedőn
már nem vagyok többé szikla a hegytetőn
mert Tiéd a szívem örökké, szeretőn.
Ültem némán, igen, némán Senkire se várván Ültem egy hegytetőn. Csak néztem a tájat, a messzi tájat Kopár sziklákat, zordon fákat S egy lányt, ki erre jött. Csak szikla voltam, szikla a tetőn kit szél-eső-nap vert égetőn Igen, szikla voltam egy hegytetőn...
Tetszett a cikk?



