didereg a félhomály toporog a sarkon
didereg a félhomály
toporog a sarkon
esténként lesben áll
a permetező alkony
süppedő ágyakon
oldódik a magány
borvörös vágyakon
gyöngyözik a talány
sosem lesz már reggel
kéjbe vesz az éj
ez volna az ember
megszakad az ég
Tetszett a cikk?



