Hópaplan alá bújik a fáradt táj,
s egy öreg fa álmosan, fázón
magára húzza ráncos kérgét,
ágait hó díszíti, s a sziszegő szél
lehelete dermesztő csendre int.
Két tölgyfa egymást lágyan
átkarolja, s míg szendén szundítanak,
a fagyos föld alatt hancúroznak
apró magvaik, s majd ha itt a tavasz,
kidugják fejük, s néznek kíváncsian.
Csendben állok, csak nyúlánk árnyam szennyezi a havat.
Hallani vélem, mint vall szerelmet egymásnak két bokor.
a fagyos föld alatt hancúroznak apró magvaik, s majd ha itt a tavasz, kidugják fejük, s néznek kíváncsian.
Tetszett a cikk?



