Megérkeztünk a csúcsra, hogy megkeressük
a szépet az őszben. Visszanéztem meredten,
és minden rothadásszagot feledtem.
Eltűnt a világ, eltűnt Budapest,
eltűnt a sok papírpohár, s műanyagkacat,
ami az avarból mindenünnen kikandikált.
Százezer-színű mese remegett alattam:
a völgyben: bíborszín szivárványban pompázó katlan,
néhol zöldbe, sárgába váltó, lelkedbe ömlő folyó;
az erdő, semmi más.
Egy, az éggel kacérkodó táncos látomás.
Eltáncolta nekem az őszi ledér szélben
az elmúlást, melytől Ő is úgy rettegett;
de mesélt reményt, hitet;
hullámzó mosollyal tett száz remegő kéjre ígéretet,
s közben megmutatta a tündéreket.
Engem elvett, s mindent adott.
Ott álltunk fent a tündérsziklán ketten,
kéz a kézben.
Itt teremnek a tündérek,
ha szakadékos mélybe lépnek.
Egy lépés lett volna csak.
Sötét volt már, mikor hazaindultunk.
Megérkeztünk a csúcsra, hogy megkeressük a szépet az őszben. Visszanéztem meredten
Tetszett a cikk?



