Az érzelmek kifejezése tehát mind veleszületett, mint pedig tanult elemeket tartalmaz. Kifejezésük legtöbbször nem is tudatos módon történik, így mimikánk információt hordozhat az érzéseinkről, és segíthet megérteni mások aktuális érzelmi állapotát.

Bár érzéseinket folyamatosan kommunikáljuk tudatos vagy tudattalan módon, megnevezni őket nem mindig tudjuk. Az érzéseinkről ugyanis ritkán beszélünk. Amikor mégis szükségesség válik – például önismereti feladat, vagy konfliktuskezelési technika alkalmazása során – akkor zavarba jövünk.
Az érzelmeink azonosítása, és szóbeli kommunikálása azonban nagyon fontos volna, hiszen hogyan várhatnánk el bárkitől is, hogy felismerve az általa bennünk kiváltott érzelmi állapotot, változtasson a viselkedésén, mikor erre még magunk sem vagyunk képesek.
A fiziológiai válaszreakciók mintázatai ugyan nagyfokú hasonlóságot mutathatnak akár két ellentétes pólusú érzelem megélése során is, a hozzájuk tartozó kognitív válasz miatt mégis eltérő hatást válthatnak ki belőlünk.

Kapcsolódó cikkek
Egy-egy társas interakció során tehát kiemelt fontosságú lehet az ún. „én-üzenetek” megfogalmazása, melynek során ahelyett, hogy a másikról tennénk ténymegállapítást – pl. „Hülye vagy!” – inkább a saját érzéseinket, és azok okát nevezzük meg – pl. „Dühös vagyok, mert nem értem, amit mondasz!”.
Az én-közlés során a verbalizáció útján egyrészről csökkenthető az aktuálisan megélt feszültség szintje, másrészről esély adható a kommunikációs partnernek arra, hogy a kellő információ birtokában olyan módon változtasson a viselkedésén – pl. fogalmazzon pontosabban – mely pozitív hatás gyakorolhat az érzelmi állapotunkra.



