Cikksorozatunk első részében a stressz fajtáiról és az azokra adott gyermeki reakciómódokról esett szó. A második részből kiderül, milyen összefüggés van a szülő nevelési módja és a gyermek stresszel való megküzdési mintázata között.

„Az, aki és ami szülőként vagy, nagyobb hatással van gyereked viselkedésére, mint gondolnád. Mindaz, amit mondasz, arckifejezésed, tested beszéde – egyaránt kihat gyermeked azon képességére, hogy kezelni tudja a stresszt.”

Stresszes gyerekek - mit tehet a szülő? A cikksorozat első része >>>


Egy adott stresszhelyzet minősítése, egyéni megélése a személyiségtől, a társas támogatástól és a megbirkózási készségektől is függ. A szülői nevelési módok és a minta kiemelkedő szerepet játszik a gyermekek stresszhez való viszonyulásában, megküzdési képességében.


A diktatórikus, autokrata szülő gyermeke állandó nyomásnak van kitéve az által, hogy saját akarata, törekvései nem bontakozhatnak ki. A tekintélyelvű szülői viszonyulás a gyermeket alárendelt szerepbe kényszeríti, mely konstans stresszhelyzetet teremt mindennapi életében. A gyermeken eluralkodik az érzés, hogy el kell kerülnie szüleit, akármennyire is szüksége van társra problémái megoldásában, inkább a magányt választja. A leggyakoribb reagálás erre az állapotra a feleselés, dühkitörések, az együttműködés hiánya, makacsság. Ha a szülő kritizálja is gyermekét, akkor komoly önértékelési problémák jelenhetnek meg. A gyermek hangulata változékony lesz, visszahúzódóvá, félénkké válik, testi tünetei – fejfájás, gyomorfájás, körömrágás – megnehezítik életét. A gyermekében bízni nem tudó, aggályoskodó szülő szintén önértékelési zavarokat idéz elő. A gyermekben kialakul önmagáról az a kép, hogy nem képes egyedül megoldani a nehézségeit, problémáit, önmagába vetett hitét szinte teljesen elveszítheti, és fokozottan jelen van életében a félelem, szorongás. A szenvedélybeteg, pszichiátriai betegséggel küzdő szülő üzenete gyermeke felé az, hogy képtelen vele foglalkozni, teher számára. Az ilyen szülők gyermekei azt érezhetik, hogy meg kell menteniük szüleiket, az ő feladatuk minden nehézség megoldása, ezért nagyon korán éretté kell válniuk, lényegében ők lesznek a szülők, és a teher, mely folyamatosan jelen van életükben, depressziót válthat ki. A nevelésre alkalmatlan szülő gyermeke más módon is reagálhat helyzetére. Úgy érezheti, csapdába kerül a szerepcsere miatt, ezért frusztrálttá válhat, gyakori dühkitörései lehetnek. Az érdektelen, elhanyagoló szülő gyermeke is, csakúgy, mint a kritizáló, aggályoskodó szülő gyermeke, önértékelési problémái miatt nyugtalan, visszahúzódó lesz. Igyekszik minden lehetséges módon elnyerni szülei érdeklődését, figyelmét: ilyen „eszközök” a nyafogás, különböző testi tünetek, fájdalmak produkálása, lopás.

Átlagos stresszterhelésnek van kitéve az a gyermek, aki demokratikus, értékelő légkörben nevelkedik. Egészséges önértékelésre tesz szert azáltal, hogy szülei elfogadják hibáit, melyeket tudatosítanak benne is. A család egyenrangú, megbecsült, tisztelt tagja a gyermek, akit szeretnek, elfogadnak, és akinek minőségi időt szentelnek. Az ilyen gyermekek spontának, energikusak, talpraesettek, megbízhatóak, nyitottak és boldogak. Habár elegendő a saját magába vetett hite ahhoz, hogy megküzdjön az életében jelentkező nehézségekkel, biztonsággal tölti el az a tudat, hogy támogató szülei mindig mellette állnak.

A szülők viselkedése, stresszkezelő képessége meghatározza gyermekeik hasonló tulajdonságait. Gyakran pontosan ugyanazokat a mintákat veszi át a gyermek, melyekkel saját szülei esetében szembesült. A stresszel való megküzdés alapvető formái a következők:
  1. Problémaorientált: az erőfeszítések a probléma megoldására irányulnak. Az egyén elemzi a helyzetet, alternatív megoldásokat dolgoz ki, felfogását képes átalakítani (kognitív újrastrukturálás). Az egyén saját, belső erőforrásokat hív segítségül.
  2. Érzelemközpontú: az erőfeszítések nem a probléma, hanem a negatív érzelmek megszüntetésére irányulnak.  Az elkerülést pszichoaktív szerek használatával (drogok, alkohol, dohányzás) valósítják meg.
  3. Segítségorientált: az egyén erőfeszítései külső segítség felkutatására irányulnak, mivel saját magába vetett hite oly kismértékű, hogy nem bízik abban, egyedül is képes megküzdeni a stresszhelyzettel.


Az alábbi táblázatban a szülői nevelési módok és a gyermekben kialakuló elsődleges megküzdési módok közti összefüggést szemléltetem:
 
Nevelési mód Megküzdési mód
Autokrata, diktatorikus Érzelemközpontú
Kritizáló, aggályoskodó Segítségorientált
Szenvedélybeteg, pszichiátriai beteg
Érzelemközpontú
Érdektelen, elhanyagoló Segítségorientált
Demokratikus, értékelő Problémaorientált

 
Természetesen nemcsak a család befolyásolja a gyermekek stresszhez való viszonyulását. Az iskola, mint a szocializáció másodlagos színtere a pedagógus személyiségétől és a társas kapcsolatoktól kezdve a társadalom elvárásain át nagyban meghatározzák a felnövekvő gyermek stresszel való megküzdési módjának színezetét.

Pócza Zsuzsanna
pszichopedagógus, szociálpedagógus, gyermekjóga oktató

Aprójóga - Jóga kicsiknek és nagyobbaknak egy szebb életért!



Képek: www.morguefile.com
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.