
Maszataka Nobuo etológus, a Kyotói Egyetem professzora 1990 és 2000 között két majomcsoport hangjelzéseit tanulmányozta munkatársaival. Egyedülálló megfigyeléseik összegezését decemberben teszik közzé egy német tudományos szaklap hasábjain.
A kyotói kutatók ugyanahhoz a makákó fajhoz (Macaca fuscata yakui) tartozó, egymástól nagy távolságban élő két majomcsapat kiáltásainak hangmagasságát rögzítették és vetették össze. Méréseik tanúsága szerint a Japán déli részén fekvő Yakushima-szigeten élő 23 fős csoport tagjai 110 herzcel magasabb hangfekvésben közölték egymással mondandójukat, mint az ország középső vidékére, az Ohira hegységbe áttelepült rokonaik. Az etológusok a két helyszín környezeti adottságainak különbözőségében találták meg a magyarázatot.
Yakushima-szigeten a makákók sűrű erdőségben élnek, ahol a magas fák törzse akadályozza a hang szabad terjedését, s emiatt kell magasabb hangfekvésben "társalogniuk". Az Ohira hegyen viszont ritkább a növényzet, ezért a makákóknak nem kell különleges erőfeszítést tenni, ha jelzést akarnak adni társaiknak. Alacsonyabb frekvencián is tudnak kommunikálni egymással.
Maszataka professzor véleménye szerint a két csoport "tájszólásában" észlelt különbség az élőhelyükre jellemző eltérő körülményekhez való alkalmazkodás következtében alakult ki.
A távol-keleti szakember ennek alapján feltételezi, hogy az emberi nyelvek különbözősége sem genetikus eredetű.
.hanna



