A varázsvesszőről igen ősi leletekben is olvashatunk. Egy régi arab kézirat szerint például Sába királynője amikor meglátogatta Salamont, karavánjával különleges jósokat utaztatott, akik az út során varázsvesszőjükkel megtalálták a föld alatt az aranyat és a vizet. Sőt, Kr. előtt 6000 -ből származó barlangfestményeken is találtak olyan embert, akinek kezében a mai Y pálcához hasonló pálca volt.

A varázsvessző mogyoróból vagy fűzfából készült Y-alakú ág. A bot felerősíti az azt használó ember kézizmainak ösztönös mozdulatait, amikor lelőhely közelébe ér. A kutató kezeit felfelé fordítva, az Y-szár egy-egy végét fogja úgy, hogy az egyenes szár előre néz.
Az első telérkeresők, akik eredményeiket dokunemtálták, a varázsvesszővel kereső forráskutatók a középkori Szászország német szénbányászai voltak.
Franciaországban Beausoleil báróné volt az első személy, aki varázsvesszőt használt források kutatásához.
Magyarországon Tüköry Jenőné a múlt század végén nagy szenzációt keltett, amikor vízforrásokon kívül arany-, ezüst-, szén- és petróleumlelőhelyeket határozott meg a varázsvessző segítségével.
Napjainkban használatos a két L-alakú fémrúd - az úgynevezett lengyelbot vagy lengyelpálca - amelyeket, mint egy-egy pisztolyt maguk előtt tartanak. Amint lelőhelyhez érnek, a rudak kilengenek és keresztezik egymást.
Egy gyakorlott forráskutató a kilengésből meg tudja becsülni a forrás mélységét. A varázsvesszőt néhány építővállalat is alkalmazza mind a mai napig helyszíni felméréseknél. Az oroszok is alkalmazták érc és olaj kutatására. Az eljárást biofizikai hatásmódszernek nevezték.
Senki sem tudja biztosan, hogyan működik a varázsvessző, de a tények a hatásosságát igazolják. Albert Einstein szerint az elektromágnesességben van a megoldás. A varázsvesszős kutató kezének izmai reagálhatnak föld alatti ásványok mágneses rezgéseire. Ami azonban valószínű: szó sincs a szó szoros értelmében vett varázslatról, egyszerűen rezgések törvényszerűségének ismeretén múlik az egész.
Kép: Gerd Altmann / Pixabay



