
A francia vadászati és vadvédelmi hivatal engedélyével éjszakánként homloklámpával és hangtompítós puskákkal felszerelkezett kétfős békavadász egységek veszik be magukat a Gironde és Dordogne megyei tavak és mocsarak parti bozótjába, és kilövik a néha húsz centiméterre is megnövő nőstény ökörbékákat. A lámpa fényében jól láthatóan világít a békaszempár, így könnyebb rájuk lelni az éjszaka sötétjében, amikor ezek az állatok a legaktívabbak.
A módszeres irtástól a szakemberek azt remélik, hogy 5-10 éven belül megszabadíthatják a vidéket a tengerentúli falánk ragadozótól, amely a vízimadár fiókákat, kisemlősöket, teknősbékákat, siklókat, halakat és rovarokat ugyanolyan jó étvággyal zabálja fel, mint a saját békarokonait. Táplálékáénak 50 százalékát a kisméretű kétéltűek adják.
Az idegenből érkezett jövevény méretei és szaporodási üteme miatt egyaránt fölényben van az élőhelyén őshonos hazai állatpopulációval szemben. Súlya átlag 60 deka, testhossza kinyújtott lábakkal eléri a 45 centiméter, ökörordításra emlékeztető hangja, amelyről nevét is kapta, egyszerűen fülrepesztő.
Természetvédők becslése szerint a két megyében jelenleg élő ökörbéka-népesség évente 25 ezer petét rak, miközben az azonos vidéken található hasonló kategóriájú élőlények összes szaporulata maximum évi 10 ezer. Átlagosan kilenc évig él, ráadásul egyetlen valódi ellenfele sincs. Ha tovább szaporodik, rövid időn belül megtizedelheti a környék állatvilágát, ami beláthatatlan ökológiai következményekkel járhat.
Az első pár példányt - mint azóta sikerült megállapítani - egy Vayres-ben élő magánember hozta az Egyesült Államokból 1968-ban, csak úgy, szórakozásból. Mert mulatságosnak találta a testéhez képest böhöm nagy hangú állatot.



