A kínaiak a női báj legfőbb jelét az elkötött, apró lábakban látták. Ami ma számunkra kínzásnak tűnik a régi kínaiaknak a nőiesség szimbóluma volt. Az elkötött lábat lótusz cipellőkbe, gyönyörűen hímzett, magasított cipellőkbe bújtatták. Annak a lánynak, aki nem vetette magát alá ennek a kegyetlen eljárásnak esélye sem volt jól férjhez menni. Kizárólag parasztlányoknál volt megengedett ez a hanyagság. A lábelkötés az anya kötelessége volt.
A lábzsugorítás a 10. századtól 1911-ig volt szokásban, amikor is a Kínai Köztársaság betiltotta. Eldugott kínai falvakban még ma is találni olyan asszonyokat (többnyire 70-90 év között) akik egy egész életet szenvedtek végig megnyomorított lábakon. Egy Bejing tartománybeli felmérés szerint a 70 év fölötti nők mindegy 18-20% bújtatja lábát lótusz cipőbe.
A lányok lábát 3-5 éves korukban kötötték el: a nagylábujjukon kívül minden lábujjukat eltörték és elkötötték. Egy kb. 7 cm széles vászon csíkkal kötötték el, amit gyakran le is varrtak, hogy a lányok ne vehessék le éjszakánként. Az ilyen lábak ritkán haladták meg a 10-12 centiméteres nagyságot. Ha az elkötés nem bizonyult elég hatékonynak bevágták a kislányok talpát, hogy így állítsák meg a növekedésben. A lábelkötés rendkívül fájdalmas volt és a lábujjak elhalásával járt, amit egy nagyon bizonytalan, imbolygó járás kísért. A kor kínai férfiai ezt nagyon erotikusnak találták.
A kínaiak a női báj legfőbb jelét az elkötött, apró lábakban látták. Ami ma számunkra kínzásnak tűnik a régi kínaiaknak a nőiesség szimbóluma volt...
Tetszett a cikk?



