Az ember az iparosodással, a fogyasztói társadalommal, és a mérhetetlen mennyiségű fölösleges tárgy termelésével gyakorlatilag nap mint nap tonnaszámra gyártja a szemetet. A probléma kezelése koránt sincs még megoldva, hiszen bolygónk egyes régiói már manapság is egy jókora szeméttelepre hasonlítanak. Ha mindez még nem lenne elég, akkor itt a legújabb hely, ahova szemetelhetünk, maga a világűr.

Mondhatja erre bárki, hogy rendben, a világűr nagy, kvázi végtelen kiterjedésű, így ott jól elfér az a szemét, ami a Földön már nem. Azonban egyáltalán nem erről van szó. A világűrbe került hulladék ugyanis nem a mi szemetünk, hanem az űrhajósoké. Nem arra kell gondolni persze, hogy Neil Armstrong és társai kidobták az ablakon, ami már nem kellett. Az űrszemét nagy része az űrhajók és műholdak feljuttatása során használt rakéták levált fokozatainak kisebb-nagyobb darabjai, korábban fellőtt, de a Földre vissza nem tért műholdak, illetve ezek ütközései által keletkezett apróbb darabok. Jelenleg mintegy 13 ezer darab űrszemetet tartanak nyilván a NASA kutatói, ámbátor tényleges számukat ennek sokszorosára becsülik. Vannak a szemétdarabok között kuriózumnak számítóak is, így a Föld körül kering Ed White egyik tartalék kesztyűje, Michael Collins kamerája vagy Sunnita Williams csavarhúzója. 


A legtöbb űrszemét egyébként a Földhöz közelebbi régiókban kering, fölfelé haladva számuk egyre csökken, majd kissé ismét megemelkedik a geoszinkron pályát elérve. Ez a 36 ezer kilométer magasban található pálya ad otthon a geostacionárius műholdaknak, amelyek forgási ideje megegyezik a Föld tengely körüli forgásával, így állandóan egy földrajzi pont felett keringenek. A távközlési és az időjárási műholdak használják leginkább ezt a zónát, az ezekről levált darabok okolhatóak a megnövekedett űrszemét-koncentrációért ezen a területen. 

A fellövések mellett olyan események is tovább növelik az űrben keringő felesleges alkatrészek számát, mint az a 2007-ben végzett kínai kísérlet, amikor is a hadsereg megsemmisített egy műholdat, amely ezernyi darabra robbant szét. Ami egyre égetőbbé teszi a kérdés rendezését, az az, hogy ezek a darabok rendre ütköznek egymással, és ezáltal újabb darabok keletkeznek. Ez a Kessler effektusnak nevezett folyamat egy idő után ellehetetleníthetné bármilyen ember alkotta tárgy biztonságos fellövését, hiszen már így is nem egy „találkozás” nyomait viselik a műholdak, az űrállomások és az űrrepülőgépek. 1991-ben például pályamódosításra volt szükség, hogy az űrrepülőgép elkerüljön egy végzetes ütközést. Kérdés, hogy mi okozza a legnagyobb veszélyt. A tudósok jelenlegi álláspontja szerint a legnagyobb – legnagyobb pusztításra képes – darabok kivédése a legkönnyebb, hiszen pályájukat viszonylag könnyű követni. Az egy centiméternél kisebb darabok általában nem jelentenek akkora veszélyt, bár egy űrséta alkalmával ez is problémát okozhat. A legveszélyesebbnek azokat a darabokat tartják, amelyek elég kicsik ahhoz, hogy nehezen nyomonkövethetőek legyenek, ugyanakkor elég nagyok, hogy ütközések hatására „osztódjanak”. 


Emberéletet még szerencsére nem követelt az űrszemét, soha nem következett be a Miért éppen Alaszka? című sorozat egyik morbid epizódjából ismert jelenet, amikor egy műhold rázuhant egy emberre. Ennek ellenére a probléma megoldásával foglalkozni kell, de egyelőre néhány elrugaszkodott ötlettől eltekintve – ragacsos massza magára tapasztaná a darabokat, óriás mágnessel szippantanák össze őket – használható terv még nem készült. Remélhetőleg hamarosan találnak kiutat a tudósok, és nem szigeteljük el magunkat a világűr többi részétől egy óriási roncsteleppel.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.