A vikunya gyapjának egy szála kb. 6-13 mikrométer(!) átmérőjű, a kasmír kecskéé ennek nagyjából kétszerese, a merinói juhé négyszerese. Az állatok gyapjú hozama pont fordítva alakul: míg a vikunya kétévente ad kb. 20 dekagramm fonalat, addig a kasmír kecske évente, a merinói pedig évente ennek a harmincszorosát. Ráadásul amíg a merinói juhból és kasmír kecskéből akad szép számmal, addig a vikunyát a kihalás fenyegeti. Így már érthető, hogy miért olyan különleges és drága egy vikunya pulcsi, és miért van az, hogy a dúsgazdag sznobok megőrülnek egy-egy mutatós darabért.

A nagy divatcégek egymással versengve állnak sorba a gyapjúért, amit külön természetvédelmi övezetben nevelt szigorúan védett állatokról nyírnak le az Andokban élő kiváltságos tenyésztők. A vikunyát már az inkák is tenyésztették, főleg teherhordása használták és a gyapját nyírták, amiből csak az uralkodó részére készítettek csodálatosan finom kelméket. A spanyolok aztán majdnem teljesen kiirtották a szerencsétlen állatot: ők nem elégedtek meg a gyapjúval, az állat teljes bőrét akarták. Az 1960-as évekre alig maradt ebből a kedves és vidám megjelenésű állatból. A néhány megmaradt nyájat szigorú védelem alá helyezték minden Andok menti
országban, így manapság már kimutatható némi szaporulat. A divat cégek számára külön nyájakat tenyésztenek, és csak a gyapjukat szabad kétévente lenyírni a féltve őrzött állatoknak.Ha szeretnél élőben látni vikunyát, nem kell Dél-Amerikáig utaznod. A szegedi állatkertben élnek ilyen állatok, nemrég csikó is született. Látogass el hozzájuk!



