Nem is hinnénk, mennyi elfuserált, béna és nyomorékká tett uralkodó élt és döntött mások élete és halála felől, miközben a sors, vagy ellenlábasuk kegyetlenségének nyomait viselték testükön-lelkükön. Persze amíg éltek, mindenki igyekezett nem észre venni eme hiányosságokat, már ha volt az illetőben életösztön. A művészek is hamis képeket festettek, így e koronás fők torz vonásai sok esetben alig-alig maradtak fent.
Elmebetegből hős
Az elmebeteg, szadista, törpe, púpos Don Carlosból egyenesen romantikust hőst csinált Schiller és Verdi, de törpe fáraókat és nyomorék császárokat is ábrázoltak hibátlan, gyönyörű férfinak. Pedig majd’ minden uralkodóház büszkélkedik egy tucat félresikerült egyénnel, főként, ahol a közeli rokonok házassága révén, mint az egyiptomi és európai házakban, sorra születtek a degenerált hercegek, hercegnők.
Csak vak uralkodókból 30-at tart számon a történelem.
De volt köztük néma, süket, béna és szellemi fogyatékos is szép számmal.
Nem egy király lett hadi sérülés áldozata, II. Philipposz vagy Timur Lenk nem a genetika, hanem harcias természetük áldozata, de volt olyan is, aki hadvezérként sosem sérült meg, pedig az első sorokban harcolt, császára viszont megvakítatta. Őt Belizárnak hívták.
Számunkra talán Könyves Kálmán a legismertebb nyomorék országfő: púpjával, sánta lábával, apró termetével és gyenge egészségével kirí az egyébként délceg és erős Árpád-háziak közül. Ő fogyatékosságát erőszakkal adta tovább, amikor megvakítatta Álmost, és a fiát, Béla herceget.



