WC-k a világ körül
Időnként ez az élmény elég sokkoló lehet, például ha a trónszék felkeltünk után azonnal magától öblíteni kezd, ha belépve azon döbbenünk meg, hogy a városi nyilvános fülke fala detektív üvegből van, ahonnan mi mindent látunk, és reménykedünk, hogy minket senki, de akkor is, ha betévedve a kishelységbe egy földbe vájt lyukat találunk egy kapaszkodó rúddal, semmi mást.
Érdemes tehát felkészülni. 
A gyakorlott utazó nem lepődik meg semmin, minden eshetőségre számít, és bármilyen helyzetben feltalálja magát. Mert ugye a szükség nagy úr, ha kell, akkor kell. A legprimitívebb az út menti árok és bokor, de a fejlett civilizáció is tartogat meglepetéseket. Afrikában, Közel-Keleten járva ne lepődjünk meg, ha se papír, de lehúzó, ám a falból egy csinos kis slag áll ki. Ezzel kell ugyanis dolog után kimosni és lemosni. A vizes alfelünket meg majd megszárítja a nap. Hogy addig vizes gatyában jár a jóember? Na és…
Tán ki is törli helyettünk?
A repülőkőn és hajókon meg kis kék trutyiba kell pottyantani, amit azután vákuum szippant ki a csészéből, nem lévén akkora tartály, amivel a vízöblítést meg lehetne oldani a sok utas számára. Nyugat-Európában meg ne lepődjünk meg, ha a fülke mindent elvégez helyettünk – épp, hogy ki nem törli csak – automata villany, öblítés, ülőke fertőtlenítés.
Keleten ellenben és a déli részeken a mai napig kapaszkodhatunk a rúdba, amíg igyekszünk nem a lábunkra folyatni a kifelé igyekvő sárga niagarát. Ez a helyzet a Távol-Keleten is, ott szintén a guggolj fölé dívik, olyannyira, hogy a luxus megoldások és a tisztáság megszállottjai, a japánok sem tudtak vele szakítani mind a mai napig. A sok fűtött ülőkés, altest mosó-szárító, digitális, széklet- és vizeletelemző csodabudik mellett mind a mai napig a legtöbb helyen földbe-pottyantóst használnak – naná, hogy ezt is csúcstechnológiával megoldva.



