Netán aszfaltréteg alatt rejtőző aknafedelet, mint az a pesti markológépes munkás, akinél láttam ilyet egyszer. A hivataltól megkapott tervrajz ugyanis köszönőviszonyban sem volt a valósággal, így az egyszerű, józan eszű munkásember inkább a „varázsvesszőhöz” folyamodott, mielőtt még gépével elmarkolná a csatornát… Ez is a magyar valóság, paraképességeket kell bevetni a napi munkában! Micsoda edzés ez a híres magyar sámán-lélek számára!
A radiesztézia (sugárzásérzékelés) ugyanis egyfajta paraképességet igényel. Ez mindenkiben, vagy legalábbis majdnem mindenkiben megtalálható, hiszen a kisgyerekek például ösztönösen elkerülik a „rossz” helyeket, kimásznak a kiságyból és inkább a padlón alszanak, anyuka pedig értetlenkedik, hiszen az ő ösztönei már megkoptak…

A pálcás keresésnek sok évezredes írott múltja van. A sivatagi népek így kerestek – és ma is így keresnek – vizet a sivatagban. Alkalmasint Mózes is ezt tette, amely esetben eltekintünk az isteni csodától: lehet, hogy a pálcával suhintva vizet fakasztott, de az is lehet, hogy ott rándult meg a kezében a pálca, ahol a forrás rejtőzött… Ami épp eléggé csodálatos. A mi Szent László királyunkról hasonló legenda maradt fenn. A német bányavidékeken és Lengyelföldön megszokott látvány volt a varázsvesszős érckereső, másutt viszont az egyház üldözte ezt a tevékenységet, mert az ördöggel való cimborálásnak tartották.
A boszorkányüldözés sötét korszaka után ismét fellendült a kíváncsiság, sőt az arisztokraták körében divatossá is vált a „varázsvesszőzés”. Nem köztudott, de igaz, hogy a híres pöstyéni (felvidéki) gyógyforrásokat így fedezte fel Tüköry grófnő, de híres pálcás kutató volt Schulek János műépítész, a Halászbástya tervezője is. Faluhelyen pedig mindenütt akadt tudákos kútfúró mester vagy gyógyító asszony, aki értett ehhez. Maga Einstein, Goethe, a Nobel-díjas Max Planck és a zseniális Nicola Tesla is kísérletezett a „varázsvesszővel”. A második világháború idején a Normandiában partra szálló amerikai katonai egységek fémkereső detektor híján lengyel pálcával keresték meg és kerülték el a németek által elrejtett taposóaknákat, és a csehszlovák hadseregben is szolgált varázsvesszős alakulat.
A lengyel pálca használatával bárki kísérletezhet, megtapasztalva saját „paraképességeit”, persze nem árt, ha hozzáértő mutatja meg a módját. A magyarországi kincskereséssel azért óvatosságot ajánlok: túl sok a még mindig rejtőző háborús robbanószer a földben, és a kezdő kincskeresőnek egyben az utolsó lelete is lehet az ilyesmi, az esetleges kincsnek pedig mégiscsak jobb helye van a múzeumokban, mint a feketepiacon, nem is beszélve a bűnügyi „kockázatokról és mellékhatásokról”.
A mindennapokban is bőven jut tér a gyakorlásra: így meg lehet találni a csőtörés pontos helyét a falban (a szerelőnek nem kell feltétlenül elmondani, hogy miért pont ott kezdje meg a bontást), az elektromos kábelt (amit aztán ellenőrizni lehet áramdetektorral, kiváló gyakorlat). Megtalálhatunk elveszített tárgyat, de ki tudja: akár aranytelért vagy kőolajlelőhelyet is…



