Én a legtöbb embernél, aki kritizál, azt látom, hogy nincs benne elég tenni-akarás. Könnyebb azt mondani, hogy ’nekem erre nincs időm, energiám, anyagi lehetőségem’, mint megkeresni a módját, hogyan lehetne mégis megvalósítani neki is azt, amit a másik.
Én évek óta nem nézek televíziót, ami sok ember életéből rengeteg időt elrabol. Helyette inkább a gyerekekkel mentünk játszótérre, utána pedig jöhetett a tanulás, az edzés, és minden más. Emellett azt vettem észre, ha felállítok egy prioritást, hogy a gyerekekkel töltött idő után az edzést mindenképpen megcsinálom, akkor utána már nem kérdés, hogy a kötelező házimunkára is találok valahogy időt. Ha fordítanék a sorrenden, akkor előfordulhatna, hogy például vasalás után már nincs erőm/kedvem futni vagy edzeni menni. Így nem kérdés, hogy mindkettőt elvégzem.
A másik a rugalmasság. Vizsgák előtt, amikor éjszaka tanultam, mellette ugyanúgy ott voltak a lányok és a munka is, akkor elfogadtam, hogy néhány hétre ez a prioritás, és minimális edzésidőből próbáltam kihozni a maximumot. Aztán vizsga után visszaállhatott a megszokott rend.

Meg lehet-e, és meg kell-e felelni véleményed szerint külső elvárásoknak? Szerintem az az öntudat, hogy ne külső elvárásoknak feleljünk meg, csakis saját magunknak, alap a sikerhez. Te hogy teszed túl magadat azon, amikor visszahallod, hogy „inkább a gyerekeivel lenne futkározás helyett”, vagy „miért nincs többet a lányaival”?
Azt gondolom, elég határozott személyiség vagyok ahhoz, hogy ne érdekeljen mások véleménye, ez alól természetesen kivétel a közvetlen családom, és a legjobb barátaim. A lányaim külön személyiségek, nagyon fontos az együtt töltött idő, de legalább ugyanennyire fontosnak tartom az önállóságra nevelést, és a példamutatást cselekedetekkel. Szóban hiába mondom nekik, mennyire fontos a tanulás, és hogy a mozgás valamilyen formája a mindennapi életük része legyen. Ha én nem eszerint élek, mondhatok nekik bármit, ők mintákat követnek, amit a szüleiktől látnak.
A lányaimnál megszokott „játék”, hogy leülnek a mesekönyveikkel „tanulni”, a 7évesem pedig sokszor mondja, hogy alig várja, hogy velem együtt jöhessen futni. Nekem ez a legnagyobb megerősítés, hogy jó úton járok. Az én-időre pedig nem kérdés, mekkora szükség van, hiszen ha én nem vagyok rendben lelkileg-fizikailag, akkor a gyerekekkel sem tudok úgy viselkedni, ahogy szeretnék, ők pedig a legjobbat érdemlik. Elváltam, a lányokat az apukájukkal közös felügyeletben neveljük, így tudom úgy alakítani, hogy az én-időm, az edzések szintén ne a velük töltött idő rovására menjen.
Kapcsolódó cikkek
Anya, és vezető…. mondanál pár szót az időbeosztásodról?
Általában fél 6-kor kelek, ha reggelre tervezem az edzésemet, akkor 5 órakor. Így még a lányaim ébredése előtt van időm magamra, és a velük együtt töltött időnk nem sérül. Szerencsére mindkét lányom a munkahelyemen jár óvodába, iskolába, így munka után pár perccel tudok is menni értük. A főzést (ami általában több fogás készítése esetén sem jelent több órát), igyekszem akkor megoldani, amikor ők egymással játszanak, vagy este, amikor már alszanak. Általában az esti órák maradtak/maradnak a tanulásra is, végig az volt az elvem, hogy minél kevesebb időt vegyek el a gyerekektől.
Dönthetsz, hogy kinek akarsz megfelelni. A közvéleménynek, vagy saját magadnak? Egy dologban biztos lehetsz, mindenkinek nem lehet megfelelni. Tudod, ha van rajtad sapka, az a baj, ha nincs, akkor az…



