Ez a kislány, illetve ennek a generációnak néhány kivételes tagja a következőre tanít engem: a kapcsolatokról beszélnek. A szeretetteljes kommunikációról, két földi létező kapcsolatáról.
Az ő nézőpontjuk szerint, melyet én is osztok, és amelyről ki fog derülni, hogy sikeres-e vagy sem, van valami szabadsággal átitatott szabályrendszer és érzelemvilág, melynek ha mindkét fél engedelmeskedik nagyon hatékonyan és varázslatosan tudnak együttműködni. Ebben az idealizált, de megvalósítható világban, ha nem erőszakoljuk rá az akaratunkat és a szükségleteinket egymásra, akkor szabadon, szabad akaratunkból tudjuk a mindennapjainkat színesebbé tenni.

A gyerekek és az állatok elég közel vannak a természet egységéhez, emlékeznek még a harmónia varázsára, így kellő alázattal, figyelemmel és tanulni vágyással fordulva feléjük, még megtalálhatjuk az utat önmagunk mélységeibe, önvalónk gyökeréhez, mi pedig felszínre hozhatjuk azt, amiről azt hittük, hogy réges-rég a feledés homályába veszett. De ehhez meg kell tanulni emlékezni.
Ahol én jelenleg élek, vagyis én a Sikerjárat első számú sikertrénereként a Dunakanyar ölelésében, egy csodálatos kis ékszerdobozban, a Lósi völgyben van alkalmam tanulni és a fiatalabb generáció néhány tagjának tanítani is azt, amiért valójában én fogyasztom a levegőt itt a Földön. Apropó Sikerjárat és gyerekek. Itt és most a közelgő és éppen múló ünnepek alkalmával ragadom meg az alkalmat, hogy bejelentsem: lesznek Gyerekjáratok is, 2015-ben két alkalommal kerülnek megrendezésre a vízöntő analógiát követe egyszerre ápolva a nagyon új, nagyon modern történeteket a hagyományok tiszteletével és őrzésével. Bővebb információt sajnos még nem áll módomban közhírré tétetni.
Apropó. Mi az a vízöntő analógia? Nagyon jó a kérdés. Googlize it. Egyébként egy olyan korszakot jelöl, mely még vagy 2-2500 évig jellemezni fogja a Földi életet, velünk, vagy nélkülünk.
Egy aktuális tanmesével zárnám a mostani bejegyzést, melynek okát a napforduló alkalmával bekövetkezett különleges esemény adja, én ugyanis, egy tündérlénnyel, aki történetesen az unokahúgom egész különleges módon ünnepeltük az idei "Karácsonyt". Autentikusan. Ugyanis egy istállóban aludtunk. Nem mondanám, hogy repestem az örömtől, először, de mikor egy hét éves törékeny, városi kisleány behúzza a hálózsákját a szalmabálák tetejére a lovak közé és miután kimondta, hogy ő akkor most alszik, szinte azonnal egyenletessé is vált a légzése és elaludt. Na ekkor nekem sem volt sok egyéb választásom, mint melléhúzni még egy hálózsákot és megpróbálni elaludni, nem gondolni a pókokra, megharcolni a helyemért a macskákkal, akiket én hoztam ide, csak most én foglaltam el az ő helyüket. Aminek nem örültek. Aztán mire sikerült, lónyerítés és ropogtatás közben, álomra szenderedni szinte rögtön jött a kérdés: Éva, alszol? Hát, már nem. Gyorsan kitaláltam, hogy akkor játszunk olyat, hogy most én alszom, ő őrködik, majd az én légzésem is egyenletessé vált szinte másodpercek alatt. Mire felébredtem (jól megnéztem a látszódó leheletem), ez a megtestesült angyal készített a szalmából körém kis jászolt, angyalkákat és mindenféle szalmatárgyat, amellyel elrendezett a hálózsákom vonzáskörzetében.
Köszönettel és hálával tartozom ezért különleges élményért, azt hiszem, bennem meg is született a fény, az összes többi pedig csak a színjáték részét képezi. Ebben a szellemben követezik a folytatás a Sikerjárat Facebook oldalán, illetve jelen sikerhasábokon keddenként!



