Szevasz vizesnyolcas! Ha már bízták rád a takarítást, akkor tudod, hogy a felmosás közben a 8-as számot rajzolod le vízzel – a vizesnyolcas nem más, mint az a tanuló, aki a rangsor végén van – aki felmos. Az inas taníttatásáért a családnak komolyan fizetnie kellett a családnak, főleg, ha valamilyen nevesebb mester mellé került be a gyerek. A nevetlen falusi mesterek inasai a fizetség helyett elsősorban a műhelyben és a ház körül dolgoztak – a munkájukkal fizettek a tanításért. Az inasok eleinte nem végeztetek komoly feladatokat, sepertettek, felmosattak vele, boltba futtatták. Aki ezen a szakaszon kiesett, abból soha nem lett mester. 2-3 éven keresztül folyt a betanulás. Az inas tanulóideje végén egy mesterművet készített – (akár ezt lehetett a cégére) – ezen bemutatta a szakmai fogások csínját-bínját. A háború után már tanoncnak nevezték az inasokat, tanonciskolákat nyitottak, s ott a képzés komolyabban kezdett folyni, tanonc műhelyeket is létrehoztak, ezekből lettek jóval később a szakmunkás iskolák.
Betanulsz, vagy kitanulsz?
A mai képzési rendszerben gyakran egyiket sem eheted meg. Rengeteg olyan hely van, ahol egy-egy terület általános ismereteit oktatják Neked, azzal a felkiáltással, hogy majd szakosodsz. Aztán sehová nem vesznek fel, mert alapvető ismereteid hiányoznak. Vagy könyvekből kiseggeled, vagy elmész valami mást csinálni. Akkor meg minek is tanultál? Van néhány jó nevű iskola, ahol korrekt képzési rendszeren belül a szakmai gyakorlati képzés nívójára is gondot fordítanak. Ahol nem felel meg a tántika Kft-jének pecsétes aláírása, hogy elvben szakmailag gyakoroltál. Szerencsére például az orvosi képzésben nem elég a sufniban kivett vakbelet felmutatni. Sok iskola azonban hasonló „gyakorlattal” is megelégszik.
Tanulj tinó, ökör lesz belőled!
Hazánkban is kezd kialakulni az a nagyszerű gyakorlat, hogy a frissen végzett, vagy éppen végzős diákok gyakornoki feladatokra jelentkezhetnek közepes és nagy cégekhez. Előfordul, hogy a gyakornoki feladatért nem fizetnek egy fillért sem – maga az előmenetel, a kapcsolati rendszer, a vállalat neve és ajánlása lesz az érték, amit kapsz, esetleg egy állást is felkínálnak a végén, ha elég jó vagy. A multi-vállalatok gyakran fizetnek a gyakornokoknak, akik sokszor nem éppen a szakmába vágó feladatokat is el kell, hogy végezzenek. Ezt sokan nem szeretik, lealacsonyítónak tartják, pedig a multi-létezésben ez bevált szokás. Több bolthálózat irodai dolgozói egy ideig kötelezően boltokban kezdenek árurakodóként, eladóként, majd a raktárban, s végül abban a pozícióban, amire felvételt nyertek. A vállalat fontosnak tartja ugyanis, hogy tudják, milyen folyamaton megy át az árujuk, vagy kik azok az emberek, akikkel dolgoznak.

Utálom a csizmákat!
Amikor egy fiút az apja cipészlegénynek adott, de a gyerek úgy érezte, hogy gyűlöli a csizmákat, akkor az apja gyakran kivette őt, s beállította a földekre dolgozni. Manapság a szülők inkább erővel elvégeztetik a gyerekekkel a felsőoktatási intézményeket, még akkor is, ha a gyerek soha életében nem akart mondjuk közgazdász lenni. Iszonyatosan sok ilyen emberrel találkozom, s számukra az élet egy szenvedés folyam, ami véget nem érőnek is tűnhet. Boldogtalanok, s a munkájukat is éppen csak úgy végzik, hogy azért más is odaférjen. Szakmai kihívásokat nem ismernek, a szakma egyáltalán nem érdekli őket – nekik jobb lenne, ha inkább részt vennének valami átképzésen.
Tanoncnak, vizesnyolcasnak lenni alázatot kíván. A szakmák többségének csínját-bínját a szakma „öregjeitől” lehet megtanulni. (Még akkor is, ha ezek az „öregek” éppen kora-harmincasok, negyvenesek, hogy csak egy egészen fiatal példát, az Internetes marketinget, vagy a nonprofit menedzsmentet emlegessem) Szükség van az ifjú titánokra, de csak akkor, ha a remeküket úgy alkotják meg, hogy mesterüket is meghaladják vele!
G. K.
(Képek: piqs.de)



