Megérkeztünk hát, ím ez az az utca, sötétség borítja, s megannyi bucka, kétoldalt iszony, s félelemmel teli, halottak régi s rideg ágya szeli.

   Anna:   
          Megérkeztünk hát, ím ez az az utca,
          sötétség borítja, s megannyi bucka,
          kétoldalt iszony, s félelemmel teli,
          halottak régi s rideg ágya szeli.

   Gabi:   
          Sötétségbe olvadt ijesztô árnyak,
          kopaszon magasló kipusztult ágak,
          kettesben vagyunk, s mégis nagy a magány,
          Sok-sok élettelen testbe bújt talány:
          nyugvó csonttömeg és csak emléke él,
          vagy lelke kisért még és életre kél?

   Anna:   
          Régi fekhelye ez már embereknek,
          szerveik megrohadtak s tönkrementek,
          nem mozdulnak, csak pihennek szüntelen,
          alszanak s mélyen álmodnak kedvtelen,
          nem árthatnak nekünk testetlen lények,
          hisz ha vannak, van hallhatatlan lélek.

   Gabi:   
          Ha belegondolok kiráz a hideg,
          eme hely fekete, komor és rideg,
          s ama pillanatban fejemet vesztem,
          midôn valamely alvót felébresztem.

   Anna:   
          ôsi szellemek álompora tartja,
          taposhatsz vagy akár ugrálhatsz rajta,
          de felkelteni ôket lehetetlen,
          az egész rémtörténet hihetetlen.

Anna lyukat talál a kerítésen.

   Gabi:   
          Gyilkos démonok éjféli ereje,
          lyukat vágott és csalogat:gyere be!
          Ne tálald tested íly könnyen elébe,
          hirtelen gondolat csalfa szelére!
          Idegen embertôl ne fogadj cukrot,
          édesanyám mondta eme nagy titkot,
          nem hiszel nekem, s ez ellen vétkezel,
          könnyen meglehet: csak múltban létezel.

Bagoly huhog. Gyertyát gyújtanak.

   Anna:
          Mélyen a temetôben vagyunk mostmár,
          körbevesz minket az ôsrégi lomtár,
          elhagyatott világ s elhagyott testek,
          szorongást érzek, s hogy valakik lesnek.

   Gabi:   
          Földalatt szemek figyelnek éberen,
          restellem, mégis elfog a félelem,
          csukva van szemem, ôket mégis látom,
          ébren gyötör engem szôrnyű rémálom!

   Anna:   
          Csitt, lépteket hallok, mondd hallod Te is?
          Tôlünk nemmessze reccsent néhány tövis.

   Gabi:   
          Gyilkos pofa, kóborló gonosz lélek,
          távozzunk e helyrôl, RETTEGEK, FÉLEK!

S utolsó lehellet, éles villanás,
tünékeny élet, s majdan íly kis lakás,
mielött rettegésük váltott volna,
s menekültek volna futva s loholva,
megörökítették magukat képen,
üres fényképezôgéppel a kézben...
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.