Black Dragon
Téli éjjel történt, nem is olyan régen,
Mikor bágyadt holdfény patakzott az égen.
Bársony volt az égbolt, mély-tintafekete,
Rajta a csillagok morse-üzenete...
Tán soha nem volt még ilyen légüres csend,
Semmi nem szólt ott kint, és semmi idebent.
Hátha megárad az éjszaka forrása,
S mit rejthet a szellő dalos suttogása?
Én ott voltam akkor! Figyeltem és vártam.
Nem tehetek róla; hiszek a csodákban.
Hittem, hogy csillagom vet nekem egy szikrát,
S a szellő elmondja borzongató titkát...
Azon az éjjelen - bár ne tettem volna!
Felnéztem az égre, fel a bűvös Holdra,
Fel a végtelenbe! És akkor megláttam:
Sárkány szárnya lendült fenn az éjszakában.
Eltakarta a Holdat, minden csillagot!
Megvillant a szeme, s kiáltott egy nagyot.
Diadal-sikolya átégett a mennyen,
Visszhangozva végig fenn a végtelenben.
Ó, mesés teremtmény, hadd mehessek veled,
Hogy én is a képzelet gyermeke legyek!
Így kiáltottam én, és ő visszanézett...
Jaj, micsoda szemek! Micsoda igézet!
Nem felelt... elrepült... egyedül itthagyott.
Lehet, hogy örökre megbűvölt maradok.
Black Dragon Téli éjjel történt, nem is olyan régen, Mikor bágyadt holdfény patakzott az égen. Bársony volt az égbolt, mély-tintafekete, Rajta a csillagok morse-üzenete...
Tetszett a cikk?



