Mi az, ami a tantrikus apácaságban valójában meglepi az embereket, amikor elmondja, hogy cölibátust fogadott? Hogyan illeszkedik a tantra és a cölibátus, amikor sokak fejében ez a két fogalom összeférhetetlen?
Nagyon köszönöm a kérdést. Fontosnak tartom elmondani, hogy nem fogadtam cölibátust, de jelenleg aszketikus életmódot élek. Ez nem egy merev fogadalom, hanem egy belső elhatározás, amely addig tart, amíg úgy érzem, szükségem van rá, és amíg harmóniában vagyok vele. Az évek során sok előző életből hozott fogadalmat feloldottam, amelyek gátoltak az utamon, és így megtanultam, hogy néha a legmélyebb elköteleződéseink is lehetnek akadályok. Az élet folyamatos változás, és én is igyekszem ezt a változékonyságot követni, megengedni magamnak, hogy a belső igényeim és útjaim alakítsák a döntéseimet. Úgy érzem, hogy nem szükséges szerepekhez ragaszkodnunk, mert a személyiségünk is mindig alakul, fejlődik. Jelenleg ez az aszketikus forma tükrözi a belső utamat, de nyitott vagyok arra, hogy a jövő új lehetőségeket hozzon, és új utakat nyisson meg előttem.
Sokan meglepődnek, amikor a tantra és az aszketikus életmód összekapcsolódik, mert a tantra fogalmát gyakran félreérthetik. A legtöbben a szexualitással azonosítják, pedig ez csupán egy kis része az egésznek. A tantra lényege nem feltétlenül a testi érintés vagy a szexualitás. Például a jobbkezes tantra (Dakshinachara) a hagyományos spirituális gyakorlatokra és önfegyelemre épül. Ide tartoznak a meditáció, a jóga, a mantrák használata és a belső átalakulás útja.

A jobbkezes tantra követői gyakran aszketikus életmódot választanak, mivel céljuk az energiák magasabb szintre emelése. Az aszketizmus és a tantra ebben az értelemben nem ellentétesek, hanem egymást erősítik. A cél nem az érzékek kielégítése, hanem azok transzcendálása, hogy elérjék a spirituális megvilágosodást. A tantra ezen ága a belső világ átalakítására összpontosít, és arra, hogy az ego kötődéseitől megszabadulva a lélek valódi szabadságát megtapasztalhassuk.
Ezért, bár elsőre ellentmondásosnak tűnhet, valójában a tantra és az aszketikus élet jól megférnek egymás mellett. Mindkettő az önfegyelemről, az elmélyült önismeretről és a belső energia átalakításáról szól.
Az emberek gyakran összetévesztik a tantrikus utat a fizikai szenvedéllyel. Milyen reakciókat kapott, amikor megemlítette, hogy Ön tantrikus apáca? Melyik volt a legmegdöbbentőbb kérdés, amit valaha feltettek Önnek?
Ez a kérdés mindig megmosolyogtat, mert amikor elmondom, hogy tantrikus apáca vagyok, az emberek reakciói általában a meglepődéstől a zavartságig terjednek. A legelső gondolatuk gyakran valamilyen egzotikus, érzéki rituálé képzete, ami persze távol áll a valóságtól. Az egyik legmegdöbbentőbb kérdés, amit valaha feltettek nekem, az volt: „És akkor ez azt jelenti, hogy egyfajta tantrikus orgiát vezetsz?” Először halkan elmosolyodtam, majd finoman elmagyaráztam, hogy a tantra nem egyenlő a szexualitással, és ez a félreértés mélyen gyökerezik a modern világban.
A tantra valójában sokkal inkább a belső átalakulásról és a spiritualitásról szól. A jobbkezes tantra, amelyet én is követek, a meditációra, a belső egyensúlyra és az önfegyelemre épül. Az érintés vagy a szexualitás nem szükséges része ennek az útnak, bár sokan ezt a kis szeletét azonosítják az egész filozófiával. Az emberek gyakran elfelejtik, hogy a tantra célja az ego meghaladása és a belső energia magasabb szintre emelése, nem pedig a testi örömök hajszolása.
Mindig alázattal tekintek az ilyen kérdésekre, mert megértem, hogy a tantra egy olyan fogalom, amely sok félreértést hordoz magában. Azonban ha az emberek nyitottak rá, szívesen megosztom velük a tantra mélyebb, spirituális aspektusait, amelyek messze túlmutatnak a fizikai élvezeteken. Amikor a Kaula iskola balkezes tantra filozófiája elindult Indiából nyugat felé, az eredeti tanítások sajnos elkezdtek torzulni. Mindenki hozzáadott valamit, amit ő jónak ítélt, és így a tantra eredeti tanítása vegyült a modern pszichológiával, a mindfulness-el, és sok más nyugati irányzattal. Az eredeti gyökerei elhalványultak, és megszületett a neo-tantra, amely talán már nem is nevezhető valódi tantrának. Az eredeti tantra célja nem az érzékek kielégítése, hanem az energiák felemelése és transzcendálása, hogy a gyakorló elérhesse a spirituális megvilágosodást.
Milyen érzés, amikor valaki mindennapi beszélgetésekben olyan mély, spirituális tapasztalatokat hordoz, amelyeket sokan meg sem érintenek életük során? Hogyan hat ez a kapcsolataira?
Őszintén megvallva, néha nehezen kapcsolódom másokkal a mindennapokban, éppen azért, mert a belső tapasztalataim gyakran olyan mélyek és spirituálisak, hogy nehéz ezeket átültetni a hétköznapi beszélgetések szintjére. Az emberek többsége az élet praktikus oldalával foglalkozik – a munka, a kapcsolatok, a mindennapi problémák kötik le őket –, és ezekről természetesen beszélgetnek. Ezzel szemben én sokszor egy másik valósággal, belső világom mélyebb rétegeivel dolgozom. Ez megnehezíti, hogy ugyanarra a hullámhosszra kerüljek, mint mások.
Azonban ez nem azt jelenti, hogy elzárkóznék a kapcsolódástól. Inkább egyfajta kihívásként élem meg, hogy megtaláljam azokat a közös pontokat, ahol ezek a világok találkozhatnak. Gyakran előfordul, hogy csendben maradok, és inkább figyelem a körülöttem lévő embereket. A hallgatás sokszor közelebb hoz másokhoz, mint a szavak, mert lehetőséget ad arra, hogy valóban meghalljam, ami a felszín alatt van.
A legnagyobb ajándék talán az, hogy megtanultam elfogadni, hogy a mély spirituális tapasztalatok nem mindig megoszthatók. És ez rendben van. A kapcsolatok mélysége sokszor a csendben születik meg, nem pedig a kimondott szavakban.

Különböző egyetemeket is végzett, beleértve a Yale Egyetemet is, ahol a dél-ázsiai vallásokról tanult. Hogyan kapcsolja össze ezeket az akadémiai ismereteket a spirituális útjával? Mennyire hatottak ezek a tanulmányok a saját belső fejlődésére?
A Yale és a Harvard Egyetemek online kurzusain keresztül mélyedtem el a dél-ázsiai vallásokban és az ősi kéziratokból eredő filozófiákban. Ezek révén találkoztam a tantra egyik legmagasabb szintjével, a Kashmiri Shaivizmussal, amely mély hatással volt a spirituális utamra. Ez az akadémiai háttér segített abban, hogy intellektuális alapokon is megértsem a spirituális tanításokat, és így mélyebb kapcsolatot alakítsak ki velük.
Emellett itthon közgazdászként végeztem vállalkozásszervezés alapszakon, majd marketing mesterszakon. Talán meglepő, de a marketing mindig vonzott. Valahogy úgy érzem, hogy a marketingben is felfedezhető egy hasonlóság a spiritualitással: mindkettő arról szól, hogy megértsük az emberek vágyait, és valamilyen módon hozzájáruljunk az elégedettségükhöz. Nem gyógyítás ugyan, de egyfajta módja annak, hogy az életükhöz értéket adjunk, ami végső soron pozitív változást hozhat. Itt szoktam nevetni, mert talán így még senki nem fogalmazta meg a marketing definícióját.
A spiritualitás és a tudomány ugyan két végletnek tűnhet, mégis mindkettő része az életemnek. A tudomány földel engem, és ez rendkívül fontos számomra. Amikor azt mondom, hogy a tudomány "földel", arra gondolok, hogy a racionalitás és a logika segít megőrizni az egyensúlyt. Nem engedi, hogy túlzottan "lebeghessek" a spirituális elvonulásaimban, hanem emlékeztet arra, hogy az élet hétköznapi, praktikus oldalához is kapcsolódnom kell.
Ezek a kettőségek – a magasabb spirituális elvonulás és a praktikus, földhözragadt tudomány – jól kiegészítik egymást az életemben. Az egyik segít a mély belső utazásban, a másik pedig arra, hogy két lábbal a földön maradjak. Talán ez az egyensúly az, ami meghatározó az utamban.
Gondolkozott már azon, hogy az emberek miért nem mernek jobban belemenni a spiritualitás mélyebb rétegeibe? Mi az, ami megijeszti őket? Ön szerint mit találnának, ha bátorságot vennének?
Az ego valóban rendkívül erős, és sok esetben az emberek inkább ragaszkodnak a megszokott rosszhoz, mintsem merészkednének szembenézni saját félelmeikkel és traumáikkal. Ez azért lehetséges, mert az ego védelmi mechanizmusokat épít ki, hogy elkerülje a fájdalmat és a kényelmetlenséget, amely az önismeret útján való elindulással jár. Sokszor könnyebb másokat hibáztatni, vagy a külső körülményekben keresni a problémáink okait, mint belenézni saját belső világunk tükrébe. Gyakran a megszokotthoz ragaszkodunk, még ha az kellemetlen is, mert biztonságosabbnak tűnik számunkra, mint az ismeretlen, ami a változásban rejlik.
Azok, akik végül elindulnak az önismeret útján, gyakran komoly megrázkódtatásokkal találkoznak előtte. Ez történt velem is. Néha egy nagyobb trauma vagy életválság az, ami arra késztet bennünket, hogy mélyebb rétegeink felé forduljunk. Az emberek általában akkor indulnak el ezen az úton, amikor az élet már nem hagy más választást. A szokásaink, a tudatalatti minták és a régi, beivódott hitrendszerek azok, amelyek visszatartanak a változástól, még akkor is, ha az életünk már nem működik úgy, ahogy kellene.
Amikor azonban valaki bátorságot vesz, hogy szembenézzen önmagával, és elkezdi feldolgozni a tudatalatti blokkokat, egy mély megkönnyebbülés tapasztalható. Ez a folyamat nem könnyű – sok fájdalommal és kihívással jár –, de a felszabadulás érzése annyira erőteljes, hogy a további haladás iránti vágy természetessé válik. Ez az önismeret útja: amikor elkezdjük lebontani a régi mintákat, folyamatosan pozitív változások következnek be az életünkben, és egyre jobbá válik minden.
A legnagyobb ajándék, amit ezen az úton találunk, az a belső béke és a kapcsolat önmagunkkal. Ahogy egyre mélyebben merülünk el a saját tudattalanunkban, egyre világosabbá válik, hogy a külső világ nem adhatja meg nekünk azt a teljességet, amit belül keresünk. Az emberek gyakran félnek szembenézni a saját árnyékukkal, de ha egyszer megteszik, rájönnek, hogy a félelem illúzió, és az igazi szabadság az, ha megismerjük valódi önmagunkat.
Hogyan oldja meg, hogy egy luxuskurtizánról szóló könyv és a mély spirituális útja ne tűnjön ellentmondásosnak? Mit tanított Önnek az Oiran karaktere saját magáról?
Úgy gondolom, hogy minden a lélekről és a fejlődésről szól, és ha betekintünk a színfalak mögé, akkor teljesen mindegy, hogy milyen két emberi sorsot hasonlítunk össze – ha egyáltalán érdemes összehasonlítani –, mert a színfalak mögött mindenkiben ugyanaz zajlik. Az Oiran története is ezt a mélyebb igazságot hozza a felszínre. Látszatra egy luxus kurtizán történetét meséli el, aki az Edo-kori Japán világában fényűző életet él, de a mélyben ott van a belső küzdelem, a szabadság utáni vágy, és az önazonosság keresése, és a küzdelem a társadalmi elvárásokkal szemben. Ez a kettősség, amit az ő élete mutat, valójában az emberi lélek univerzális küzdelmét tükrözi. A külső körülményeinktől függetlenül mindannyiunknak meg kellene találnunk a belső igazságunkat és szabadságunkat.
Az Oiran karaktere azt tanítja, hogy a lélek mélyén mindannyiunknak megvan a saját útja a felszabaduláshoz, függetlenül attól, hogy kívül milyen szerepeket játszunk. Ő arra emlékeztet, hogy még a legfényűzőbb külsőségek mögött is ott rejtőzhet a belső küzdelem és a vágyakozás az igazság után. Ez nem ellentmondás, hanem egy olyan mélyebb belső igazság, amely túlmutat a fizikai világon, és arra ösztönöz, hogy elfogadjuk a saját árnyékainkat és fényünket egyaránt.
Az önismereti út lényege, hogy mindent elfogadunk, ami vagyunk: a múltunkat, a vágyainkat, a hibáinkat és az erősségeinket. Az Oiran történetén keresztül meg lehet érteni, hogy a lélek szabadsága nem a külső körülményektől függ, hanem attól, hogy belül mennyire tudunk őszintén szembenézni önmagunkkal.
A tantra azt tanítja, hogy minden, amire vágyunk, már bennünk van. Mégis, az emberek gyakran kívül keresik a boldogságot. Mi lenne az első lépés, amit mindenkinek meg kellene tennie, hogy valóban találkozzon önmagával?
Úgy gondolom, hogy az első lépés a belső béke felé és önmagunk mélyebb megismerése érdekében a csend megtalálása. A tantra tanítása szerint minden, amire vágyunk, már ott van bennünk, de gyakran a külvilágban keressük ezeket az érzéseket – legyen az boldogság, szeretet vagy teljesség. Az emberek hajlamosak arra, hogy a külső világban és másoktól kiszolgáltatottan keressék a nyugalmat és a beteljesülést, de én úgy gondolom, a valódi, mély boldogság csak belülről fakadhat.
Az első lépés ahhoz, hogy kapcsolatba lépjünk önmagunkkal, az, hogy teret adjunk a belső csendnek. Amikor visszavonulunk a külső zajoktól és figyelmünket befelé fordítjuk, lehetőségünk van meghallani a belső hangunkat, és felfedezni azokat az érzéseket, amelyeket eddig kívül kerestünk. Ebben a csendben találhatjuk meg azt az egyensúlyt és nyugalmat, amely az élet minden más aspektusát is áthatja. Ez a belső utazás talán ijesztőnek tűnhet elsőre, hiszen szembe kell néznünk önmagunkkal, de én úgy érzem, hogy minden egyes lépés ebben a csendben egyre közelebb visz ahhoz, amit mindig is kerestünk: a belső harmóniához. A csend nem csak az elmének, hanem a léleknek is teret ad arra, hogy felfedezze önmagát, és felismerje, hogy minden, amire szüksége van, mindig is jelen volt.
Volt valaha olyan helyzet, amikor a tantrikus útja megkérdőjeleződött Önben? Hogyan birkózott meg ezzel, és hogyan talált vissza a belső harmóniához?
A tantrikus utamon magát a tantrát nem kérdőjeleztem meg, de az emberek általi értelmezés és tanítás néha elgondolkodtatott. Manapság sajnos nagyon sok önjelölt, magát “ tantra tanítónak” hívó emberrel találkozhatunk, és az interneten is rengetek téves információ kering, főleg a neo-tantra irányzatával kapcsolatban. Ezek az elvek gyakran eltávolodnak az eredeti tanításoktól, mivel mindenki hozzátesz valamit ahhoz, amit ő is csak hallott, ezzel hígítva az eredeti filozófiát.
A hagyományos tantra – különösen a jobbkezes tantra – olyan tanítványi láncok révén maradt tiszta, ahol nagy tanítók adták át tudásukat, megőrizve a tanok eredetiségét és hitelességét. A különböző iskolák között, és még ugyanazon iskola követői között is gyakran előfordulnak nézetkülönbségek, hiszen az eredeti szanszkrit nyelvű szövegek fordítása sem egyértelmű. Mivel a szanszkrit egy rendkívül komplex nyelv, és a tagolatlan mondatok, az írásjelek, szóközök hiánya miatt egyazon szöveget két teljesen eltérő módon is lehet fordítani, a tanítások értelmezése a fordító tudatossági szintjétől és tapasztalatától függ. Én magam is tanultam szanszkritul, gyakran belefutottam ilyen mondatokban, és rendkívül nehéznek találtam. Nem véletlenül mondják, hogy szanszkritot csak Gurutól érdemes tanulni, hogy a szöveg valódi jelentését megérthessük. Még a nagy guruk is másképp fordíthatják ugyanazt a szöveget, hiszen a saját tudatossági szintjük és tapasztalatuk határozza meg a megértés mélységét. Nagy valószínűséggel emiatt alakulhatott ki ennyiféle jógairányzat is, mert a szent szövegek különböző értelmezéseket kaptak.

Ezek a különbségek és félreértések arra tanítottak, hogy óvatos legyek azzal kapcsolatban, hogy kitől tanulok, és hogy hiteles forrásokat keressek. Ezért is követem a jobbkezes tantra hagyományait, ahol a tisztaság és az alázat áll a középpontban. Ahhoz, hogy valaki valóban megértse a magasabb tantrikus tanításokat, fontos, hogy előtte mély önismereti utakat járjon be, hiszen a tantra komplex és rétegezett, nem mindig érthető első hallásra.
Ez egy végtelen utazás, egy folyamat, amely folyamatos tanulást és alázatot igényel, ami által formálódunk. Ez az utazás azért különleges, mert megmutatja, hogyan küzd az elme és az ego egymással. Néha jó egy kicsit megállni, és kívülről szemlélni a saját folyamatainkat, mert így megláthatjuk, hol játszik szerepet az ego és az elme a belső harcainkban.
Ha valaki egy napot tölthetne Önnel, mi lenne az a legmeglepőbb dolog, amit megtapasztalna az Ön életében? Mi az, amit megtanulhatna Öntől egyetlen nap alatt?
Ha valaki egy napot töltene velem, talán az lepné meg leginkább, hogy mennyire egyszerű az életem, és mennyire elég nekem a csend és a némaság, az elvonulás. Az emberek gyakran meglepődnek, amikor azt látják, hogy nincs szükségem állandó külső ingerekre, társaságra vagy beszélgetésekre ahhoz, hogy jól érezzem magam. Az önmagunkkal töltött idő, a csendes jelenlét, sokkal mélyebb és tartalmasabb számomra, mint ahogy azt sokan gondolnák.
Nem tudom, hogy méltó lehetek-e arra, hogy bárkit is tanítsak, hiszen még előttem is hosszú az út, ami tele van tanulással és felismerésekkel. Inkább azt mondanám, hogy a tapasztalataimat szívesen megosztom bárkivel, aki nyitott rá. Egy velem töltött nap után, talán arra a tapsutalásra juthat valaki, hogy a saját belső béke független a külvilág kontrolljától, és a boldogság az elengedésben rejlik. Megtapasztalhatja, hogy milyen érzés csendben együtt lenni, a jelen pillanatban önmagunkkal. És bár ez nem könnyű, a folyamat minden egyes lépése megéri, mert belül, a csendben, ott vár ránk az igazi béke és harmónia.
A Tari Valériával készült interjú 1. része ide kattintva olvasható.



