George Thorogood 1950. február 24-én a Delaware állambeli Wilmingtonban született középső gyerekként, egy népes családban. A két bátyja John és és Pete mellett volt két húga is, Liza és Anne az ikrek. Tinédzserkorát kitöltötte a sport, de amikor New Yorkban látta John Hammond koncertjét a zene bűvkörébe került.

1973-ban alakította meg a Destroyerst, amelyben Michael Lenn volt a basszusgitáros, a másodgitáros Ron Smith, míg a dobokat Jeff Simon kezelte. Hősünk lett a szólógitáros és bevállalta az éneket is. Hamarosan Bostonba költöztek és ott léptek fel a helyi klubokban. A következő évben készítettek egy demót, amelyet később az MCA Records jelentetett meg Better than the Rest címmel.

A bemutatkozó albumuk 1977-ben került az üzletekbe, de ekkor már Billy Blough volt a basszerosuk. A lemezen a saját számok mellett többnyire jól ismert dalok feldolgozásai szerepelnek, mint a Madison Blues (Elmore James), a Kind Hearted Woman (Robert Johnson) vagy a One Bourbon, One Scotch, One Beer - John Lee Hooker-től. Később is gyakran nyúltak értő kézzel a nagy mesterek veretes műveihez, amelyeket a kritikusok többnyire nehezményeztek, pedig többnyire nem volt igazuk. Itt van például második albumuk címadó dala, a Move It On Over (Hank Williams szerzeménye), amely nagy slágerük lett 1978-ban. Ezen a korongon szerepelt még a The Sky Is Crying és a Who Do You Love is (gondolom a szerzők neveit nem szükséges leírnom).

Újabb személyi változás zajlott le a bandában, a ritmusgitáros Smith távozott, helyére Hank Carter szaxofonos jött. A nemzetközi ismertséget 1981. hozta el számukra, amikor a Rolling Stones előtt léphettek fel, de ennél talán még nagyobb visszhangja volt az 50/50 elnevezésű turnéjuknak. Hihetetlen, és lehet, hogy azóta is példa nélküli, amit véghez vittek, ugyanis a George Thorogood & The Destroyers 50 nap alatt 50 államban lépett színpadra. Hawaii után másnap Alaszkában koncerteztek, harmadnap pedig már Washington államban nyomták és így tovább.

1982-ben jelent meg máig legismertebb daluk, a Bad to the Bone, amely gyakran tűnt fel a legkülönbözőbb televíziós produkciókban és a Terminator 2-ben is. A lemezboltokban sem panaszkodhatnak a vevők érdektelenségére, hiszen két albumuk platina lett, hat pedig aranylemez. A bandától több mint 15 millió korongot adtak el eddig a nagyvilágban.
Korábban már beszámoltam róla a Rockhálóban, hogy George Thorogood legutóbbi lemezén (2120 South Michigan Avenue) a Chess Records hőseit idézi meg. Vendégként szerepel az albumon Buddy Guy és Charlie Musselwhite is. Ez a zenei anyag jelölt a blues-rock kategóriában a májusi, immár 33. Blues Music Awards-on.

Az egyik interjúban Thorogood elmondta, hogy a Chess Records címét – amerikai fiatalként(!) – ő is a Mick Jagger és Keith Richards sztoriból tudta meg. Emlékeztetőül - és az újszülöttek kedvéért - Mick és Keith nagy találkozását azon a bizonyos angliai vonaton és talán a Rolling Stones létrejöttét is annak köszönhetjük, hogy Jagger hóna alatt Richards meglátta a Chesstől rendelt lemezeket. Ami pedig ezután történt az már rocktörténelem.

Ezt a történetet olvasta valahol Thorogood és azonnal „vérszemet kapott”, ő is írt a megadott címre, ahonnan természetesen megkapta a katalógust és rendelhetett. Mondanom sem kell, hogy nem győzte fizetni a postát…
Az új lemeze kapcsán így emlékezett meg a kiadóról: „A rock ’n’ roll az egész világot megváltoztatta, de ez sosem történt volna meg, ha nincs a Chess Records. Ez mindennek a forrása”.



