
Fiatal korától zenélt, a zenei képességeket édesanyjától örökölte, aki zongorázott. Ő maga gitározott, énekelt, kedvence és példaképe John Lee Hooker, a blues egyik legeredetibb egyénisége volt. Első saját felvétele éppen a nagy bluesman Boom, Boom című szerzeménye volt. Koncerteztek is együtt, de nemcsak vele osztotta meg a színpadot, hanem többek között Muddy Watersszel, Joe Williamsszel, Lonnie Johnsonnal, Willie Dixonnal valamint a Sonny Terry és Brownie McGhee kettőssel.

A dögösebb rockzene is belefért zenei világába: korai nótái közül a Walk, Walk, Walk és a Brainwashed a kanadai listát vezette. A hatvanas évek derekán a rövid életű The Shays és a The Bossmen együttes tagja volt. A The Shays – Paul Anka kezdeményezésére – szerepelhetett az NBC TV Hullabaloo című műsorában. Bár David egy időre visszatért Kanadába, New York végleg magával ragadta. Láthatta ott a fiatal Jimi Hendrixet, Ritchie Havenst, Carole Kinget és másokat. New Yorkban szerencsét próbált a The Hawks formációval, amely The Band néven vált világhírűvé.

A nagy áttörés éve 1968, amikor csatlakozott a Blood, Sweat and Tearshez (Al Koopert váltva). A jazz-rockot és blues-rockot játszó banda jó cserét csinált vele: második albumuk óriási siker lett, két Grammy-díjat nyert. Minden dala telitalálat: a Spinning Wheel (saját nóta), az And When I Die, a You Made Me So Very Happy rocktörténeti kincs, akárcsak az egész album. A harmadik albumról a Hi-De-Ho és a Lucretia McEvil emelkedett ki, az 1971-es BST4 egységesen magas színvonalával új irányt mutatott a fehér blues és a rock művelőinek.
Az együttes koncertezett a New York-i és a San Franciscó-i Fillmore-ban, a The Metropolitan Operában, a Carnegie Hallban, a The Hollywood Bowlban és a Madison Square Gardenben. Felléptek a Newport Jazz Festivalon és Woodstockban is.

A negyedik album után David szólópályán próbálkozott – gyakorlatilag visszhangtalanul. Hamarosan ismét a BST-ben verítékezett. Az új fejezet nem volt olyan magas színvonalú, mint az első. A Nuclear Blues című 1980-as lemezt újabb szünet követte, az 1992-es Spinning Wheel turnéra állt össze ismét az együttes. Ez a formáció Budapesten is fellépett a szerény reklámnak megfelelő gyér érdeklődéssel. Pedig nagyszerű produkciót hallhatott a közönség, akárcsak két évvel később a Szigeten, ahol már ezrek ünnepelték Davidet és társait.
A Blood Sweat and Tears David Clayton-Thomassal egészen 2004-ig folytatta, majd a kitűnő énekes Torontóban telepedett le. Bekerült a Grammy-díjasok halhatatlanjai és a rockzene kanadai halhatatlanjai közé, a kanadai hírességek sétányán is olvasható a neve.

David a hetedik x-hez érkezve is fáradhatatlan: koncertezik (ha nem is túl gyakran, de 2012-re is van bejegyzett bulija). Legutóbb 2006-ban koncertlemezzel, 2010-ben pedig a Soul Ballads című korongjával hívta fel magára a figyelmet. Önéletrajza tavaly jelent meg, mi más is lehet a címe, mint Blood, Sweat and Tears. A szakemberek nagy elismeréssel szólnak jelenlegi 10 tagú bandájáról. Említsük meg, hogy a Blood, Sweat and Tears az új évezredben kétszer is járt Budapesten, igaz, nélküle.



