Ami a mostani formáját illeti, elég csak a Crossroads fesztiválokra, vagy Stevie Winwooddal és Jeff Beckkel közös már lezajlott és küszöbönálló szuperkoncertjeire, lemezeire gondolni, vagy felidézni a Cream röpke feltámadását. Persze sok más is történt ebben az évtizedben: megjelent a Robert Johnson-album, volt közös lemeze B. B Kinggel és JJ Cale-lel (a Cocaine szerzőjével) – csak úgy kutyafuttából.

Külön öröm, hogy 2006. júliusában az ereje teljében lévő, sztárallűröktől mentes Claptont láthattuk-hallhattuk a Budapest Sportarénában. Nekünk szólt az I Shot The Sheriff, az Old Love (Robert Crayjel), az After Midnight, a Nobody Knows You, When Your’re Down and Out, a Little Queen of Spades (Robert Johnson emlékére), a Further On Up The Road, a Cocaine és a Crossroads. (Lehetne még egyszer? Akár Stevie Winwooddal?)
S most egy kis történelem. E.C. Ripleyben, Surrey megyében született 1945. március 30-án. Nagyszülei nevelték, nagy traumaként élte meg, hiszen anyja élt. A zene hamar gyökeret vert benne, a blues-zal rádióműsorban találkozott először mégpedig Sonny Terry és Brownie McGhee „képében”. Önéletrajzából tudjuk, hogy példaképe volt Big Bill Broonzy, akitől a technikát próbálta ellesni, akárcsak Jimmy Reedtől. Muddy Waters Honey Bee számának lekoppintásával is próbálkozott.
Az iskolában csatlakozott a Roostershez, emlékei szerint aprócska zenekar volt, felszerelés nélkül. Azután következett a Yardbirds, a brit rhythm and blues egyik első fecskéje, amelyben megízlelte, milyen dolog is minden áldott este zenélni. A For Your Love azonban a vég kezdete volt számomra – írja önéletrajzában. Nem látta, hogyan lehetne tovább folytatni megalkuvás nélkül – indokolta „menekülését” a már sikeres csapatból.

John Mayall Bluesbreakers-ébe 1965-ben került. A Bluesbreakers with Eric Clapton korszakos lemez, máig a gyűjtők féltett kincse. Újabb egy év után következett a Cream. Mint írja, kicsit félt hogyan él majd meg egymás mellett Jack Bruce és Ginger Baker – akiknek viszonyáról nem sok jót hallott. Hát megéltek - vele együtt. A klasszikus Wilie Dixon, Howlin’ Wolf és mások bluesaival, a világrengető NSU-val, a White Roommal és a Sunshine of Your Love-val két évig dübörgött a bivalyerős Cream. Neki azonban volt némi hiányérzete, s úgy érezte, hogy ha sikerült volna az általa mindig csodált Stevie Winwoodot bevonni, tovább élhetett volna a banda.
A Cream után a villanásnyi Blind Faith következett Winwooddal, majd a Delaney és Bonnie, a Derek and The Dominos. 1970-ben megjelent első szólóalbuma, de betört életébe a drog és az ital. Barátai - Phil Collins, George Harrison - hajánál fogva húzták ki a mélyből, ezt az 1973-as Rainbow-koncerttel hálálta meg. A buliról nem hiányzott a Who főnöke, Pete Townshend sem, akinek a fejéből pattant ki ez az ötlet, valamint a hű barát Stevie Winwood és Ron Wood. Néhány évvel ezelőtt egy sajtónyilatkozatában elismerte, hogy még a nyolcvanas években is tartott alkoholos-drogos korszaka.

A hetvenes évek két nagyszerű lemeze, a 461 Ocean Boulevard és az E. C. Was Here után olykor nagyot zuhant a színvonal. Az 1980-as Just One Night azonban ismét telitalálat, akárcsak az 1988-as, ezüstjubileumára szánt Crossroads – gyöngyszemekből kirakva. (A hat vinyl album később 4 CD-n megjelent.)
A kilencvenes évektől a jobbik énje került előtérbe, a Royal Albert Hall-ban 24 estén át önmagát múlta felül, az 1991-es 24 Night album óriási siker. Az 1992-es Unplugged, rajta a balesetben elhunyt kisfia emlékére született Tears in Heavennel, a From the Craddle a blues alapnótáival, a második Crossroads-összeállítás koncertfelvételekkel mind ínyencfalat volt.
A kilencvenes évektől özönlöttek is az elismerések, Grammy-díjból máig 17-et gyűjtött, háromszoros rockhalhatatlan a Yardbirds, a Cream és szólólemezei után.
Lassúkezű játszott az évek során Alexis Kornerrel, B. B. Kinggel, Buddy Guy-jal. Stephen Stillsszel, Bob Dylannel, John Lennonnal, George Harrisonal, a Rolling Stonesszal, Phil Collinsszal és Carlos Santanával – korántsem teljes a lista.

Az új évezredben CD-vel és DVD-vel tisztelgett egyik példaképe, Robert Johnson, a delta blues királyának emléke előtt. Megkezdte Crossroads-fesztiváljait: 2004-ben és 2007-ben is a legjobbakat sikerült összehoznia Robert Lockwoodtól B.B. Kingen és Buddy Guy-on át Carlos Santanáig.
Idén - miután májustól összebútorozik néhány koncertre Winwooddal - június végén megint lesz Crossroads Chicagóban. Több tucat világhírű gitáros lesz vele, köztük: Jeff Beck, B. B King, Jimmie Vaughan, Albert Lee, Allman Brothers, ZZ Top, Doyle Baramhall II (Budapesten is itt volt Claptonnal), Sheryl Crow, Stevie Winwood, Hubert Sumlin, Joe Bonamassa, Keb’ Mo’ – bármelyiküket szívesen látnánk Budapesten.
A fesztivál bevételeivel Clapton – saját szomorú sorsára emlékezve - az Antiguán működő drogambulanciának kíván segítséget nyújtani. A korábbi fesztiválokról DVD jelent meg, nyilván így lesz az ideivel is.
S mire számíthatunk még? Megint csak önéletrajzát idézzük. Minden turnéját azzal fejezi be, hogy ez az utolsó. Hiányzik a családja, a szállodákban nem alszik jól, fizikai fájdalmai vannak. E panaszok ellenére számos nagy bulit ígér az idei nyár Erickel.



