Ha bizonyos bulvárlapok David Gilmourra építenék szenzációikat, alighanem rövid idő alatt becsukhatnák a boltot. A Pink Floyd legendás gitárosa, aki 1968 óta szolgálta és sokszor irányította az együttest, mindig is kerülte a felesleges nyilvánosságot, energiáit kizárólag a zenére összpontosította.

Nyilatkozatokat is csak akkor tett, amikor volt mondanivalója. Mint például a közelmúltban, amikor a Billboard tudósítójával beszélgetett el abból az alkalomból, hogy végre elkészült harmadik szólóalbuma, az On An Island és márciusban egy 25 állomásból álló, máris telt házas európai, majd amerikai és kanadai turnéra indul (Budapestre ő sem jön....), végül május végén több koncertet ad a londoni Royal Albert Hallban.

A március 6-án 60. születésnapját ünneplő, cambridge-i születésű Gilmour, aki azt a Syd Barrettet váltotta fel a Floydban, akivel még diák korában folk-blues duót hozott össze, és senkihez sem hasonlítható stílust alakított ki: atmoszférikus hangulatot árasztó, éteri harmóniákkal dolgozó gitárjátékát rögtön fel lehet ismerni. A rock-gitárirodalom több csodálatos szólója fűződik nevéhez, köztük az Atomheart Motheré, az Echoes-é, de milliók háta borsózik ma is attól, ahogyan "belép" a Shine On You Crazy Diamondban, majd leüti azt a néhány, ezüstharang-szerű akkordot. Gilmour-nál soha nem a nagy "húrtépés", hanem inkább a "hangszőttesek", a kristályos csengések, föld és ég egybeolvadt párbeszédének megszólaltatása volt a cél. A Rolling Stone minden idők legnagyobb gitárosainak listáján a 82. helyre rangsorolta őt.

Első szólólemeze, amely csupán a nevét viselte, 1978-ban jelent meg. A lemez felvételei során készült, de fel nem használt darabból lett egy évvel később a The Wall egyik kulcsdarabja, a Comfortably Numb. 1984-ben adta ki az About Face című önálló munkáját

Új lemezén is hallhatók ismertető jegyei, sőt, a címadó darab, valamint az A Pocketful of Stones akár egy Pink Floyd-lemezre is ráférne. Ez érthető, hiszen az egyik legfőbb szerző volt a Floyd-ban egészen 1977-ig, amíg Roger Waters át nem vette teljesen a hatalmat az Animals című albumon. Vannak azonban mindenféle "útleágazások" is a blues és a jazz felé, és néhány instrumentális darab, amelyek közül az egyikben, a Red Sky At Night-ban, David szaxofonon is játszik. Segítőtársai sem akárkik: szerepel rajta Rick Wright Hammond-orgonán, Robert Wyatt kornetten és ütőkön, a vokálokba pedig Graham Nash és David Crosby segít be.

Az album producere maga Gilmour, de a munkálatokba besegített Phil Manzanera, a Roxy Music egykori gitárosa, valamint Chris Thomas hangmérnök, aki már a Pink Floyd egyik legfontosabb albumán, a The Dark Side of The Moonon is közreműködött. A lemez március 6-án jelenik meg Európában az EMI, és egy nappal később az Egyesült Államokban a Columbia Records kiadásában.

Gilmour semmi különöset nem talál abban, hogy az elmúlt közel 30 évben mindössze három szólólemezt készített. Elvégre még ott volt neki a Pink Floyd, amelynek minden gondja rászakadt Waters 1983-as távozása után, és Nick Masonnal, majd egy idő után az előbb "külsősként", végül "rendes tagként" visszatért Rick Wrighttal még egészen 1995-ig sikerült az együttest életben tartani. Ennek az időszaknak volt kiváló eredménye a Momentary Lapse of Reason - képünkön - (1987), amely még klipslágert is produkált, a Learning To Fly-t, és a The Division Bell (1994), valamint két élő album, a The Delicate Sound Of Thunder (1988) és a P-U-L-S-E (1995), amelyek két nagy látványos turné eredményei voltak. (Az első során játszottak a velencei lagunákon és Versailles-ban a királyi palota kertjében, míg a másodikkal kerültek a legközelebb hozzánk: Bécsújhelyen egy "használaton kívüli repülőtérnek" csúfolt mezőn léptek fel egy, hangminőségét és hangulatát tekintve felejthető koncerten...).  

Közben ráérő idejében jószerével külön életművet épített fel session-zenészként: 30 éve rendszeresen szerepel Roy Harper lemezein, sokat dolgozott együtt Kate Bush-sal, akit ő fedezett fel, de kisegítette Paul McCartney-t, a Supertrampet, Robert Wyattet és még sok más művészt is. És ne feledjük: David nyolcgyermekes családapa: első feleségétől, Gingertől három lánya és egy fia született, míg a második asszony, Polly Samson, a félig kínai származású írónő is szült neki három gyermeket és még a házasságba hozta saját elsőszülött fiát is. Mint tudjuk, a gyermeknevelés is elég időigényes dolog, ha valaki komolyan veszi. Polly egyúttal munkatársa is: ő írta a lemez szövegeit.

Gilmour, aki 2003-ban megkapta a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatát zenei munkásságáért és humanitárius tevékenységéért (hajléktalanoknak építtetett házakat), a február elején a római La Repubblicának adott interjúban közölte: soha többé nem lép fel együtt a Pink Floyd, bármit is várt a világ az együttestől a tavaly júliusi Live 8 koncert után, amelyen 22 év után jött össze a nagy négyes. "Elég volt, 60 éves vagyok, és sokkal egyszerűbb most már nekem egyedül dolgozni" - mondta. Ez utóbbi gondolatot erősítette meg a Billboard-nak is. "Nincsen különösebb különbség abban, hogy a Pink Floyd-nak írok, vagy magamnak, legfeljebb annyi, hogy saját munkám lehet bensőségesebb, nem kell olyan grandiózus hangzásban gondolkodnom, mint a Floyd esetében".

Persze egy cseppet sem bánja, hogy a Live 8 koncertet. "Egyrészt az ügy maga is motivált. Másrészt pedig éveken át annyi harag és keserűség gyülemlett fel bennem és Rogerben, hogy előbb-utóbb magunk mögött kellett mindezt hagynunk. Nem lehetett ezt a lehetőséget kihagyni. És valami módon le is zártuk a múltat". Más kérdés, hogy a két muzsikus azóta sem beszélt egymással, bár a Hyde Park színpadán működött közöttük a régóta hiányolt harmónia. És Gilmour elutasította azt a nagyon is jól fizető ajánlatot, amely ismét turnéra küldte volna a Pink Floydot, akár Waters-szel, akár nélküle. "Nem lett volna kedvem újra eljátszani a régi dalokat úgy, hogy semmi újat nem nyújtunk a közönségnek".

Azért a Gilmour-turnén minden bizonnyal lesznek Pink Floyd- darabok is, hiszen Gilmournak a mai napig kedvencei közé tartozik a Wish You Were Here, a Comfortably Numb (ez utóbbit szenzációsan dolgozták fel a 2004-ben megjelent DVD-n, előbb Robert Wyatt, majd Bob Geldof énekével), vagy a High Hopes a The Division Bell-ről. David azt sem bánja, hogy a koncertkörutat "a Pink Floyd gitárja és hangja" reklámszöveggel adták el, elvégre 21 éves kora óta ez a zenekar volt az élete". Ugyanakkor nem ért egyet azzal az újságírói felvetéssel, mely szerint azzal, hogy kis és közepes befogadó képességű helyeken lép fel, csalódást okoz sok hívének, akik nem juthatnak be. "Most elsősorban magamnak szeretnék örömöt okozni. Nem biztos, hogy az én koromban a legjobban arra vágynék, hogy hónapokon át megállás nélkül turnézzam".

Rhythm-and-Love 

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.