"A Womp-bomp-a-loom-op-a-womp-bam-boom!" - minden idők rockereinek úgy kell ismernie ezt a magvas szöveget, mint hívőknek a miatyánkot. Szerzője szerint ugyanis ebben rejlik az egész műfaj lényege. Éppen ezért megérdemli, hogy 50. születésnapján köszöntsük, ezzel is mutatva, hogy a rock and roll él és virul legszebb férfikorában.

"A Womp-bomp-a-loom-op-a-womp-bam-boom!" - üvöltötte “csillogó fekete lemezeken" Richard Wayne Penniman, azaz Little Richard, a rock and roll “kisnagyembere", a szédületes energiájú énekes-zongorista, az egyik legnagyobb pozőr, akit valaha is színpad hordott a hátán, de akinek hatása szinte felmérhetetlen az utódokra. A jelszó 1956. január 18-án jelent meg a Tutti Frutti című dalban, és repítette a világhír felé előadóját.

Ma már kevesen tudják, hogy a dal eredetileg  tele volt  homoszexuálisokra tett utalásokkal, amit aztán a lemezfelvételen némileg finomítottak - maga Little Richard sem tagadta meleg mivoltát - de mindez mit sem von le ennek a magával ragadó, azóta is sokszor idézett zenéből. A feltornyolt hajú, szemét-fogát villogtató, villámkezű muzsikus még abban az évben két filmben is szerepelt, a Don't Knock The Rock-ban és a The Girl Can't Help It-ben, a rock and rollt népszerűsítendő. Műfajtörténeti érdekesség, hogy ugyancsak 1956 januárjában készült el Elvis Presley nem kevésbé korszakalkotó kislemeze, a Heartbreak Hotel és ugyanabban az évben mutatták be a Bill Haley-ről és a Comets-ről készült "áldokumentumfilmet", a Rock Around The Clock-ot.

Little Richard élete ugyanolyan szélsőségek között telt, mint amilyen extrém figura ő maga. 1932. december 5-én született az amerikai Georgia állambeli Maconban (ugyaninnen származik Otis Redding, aki egy időben az ő sofőrje volt) 12 gyermekes családból, amely a Hetedik Nap adventista egyházközösséghez tartozott és saját bevallása szerint a família Bing Crosby-t  jobban szerette, mint a rhythm-and-bluest. Érthető, hogy Richard is templomi gyülekezetben kezdett énekelni, és amikor 1958-ban váratlanul megtért, (isteni jelnek tekintette, hogy épségben földet ért egy kigyulladt szárnyú repülőgéppel) felhagyott fényűző életével, ő maga is egy pünkösdváró közösség lelkésze lett, és egy ideig csak gospeleket énekelt. Bár ezek a felvételek is kiválóak, és ugyanaz a mozgósító hatáselemük, mint Little Richard nagy slágereinek, a hírnevet mégsem ezekkel szerezte, hanem az olyan dalokkal, mint a Lucille (iskolát teremtett a sor végén elcsukló üvöltéssel), a Long Tall Sally (a Beatles-től Johnny Winterig mindenki a szájára vette), a Good Golly Miss Molly (remekül dolgozta fel a Creedence Clearwater Revival) vagy a Slippin' and Slidin'. Ezeken a felvételeken hallhatók azok a riffek, amelyek később nemcsak a fehér blues-ban, hanem a hard-rockban is nélkülözhetetlenné váltak, zongorajátéka pedig visszaköszön számos későbbi bandánál a Rolling Stones-tól a Led Zeppelinig. Hogy mindjárt "két legyet üssünk egy csapásra": A Zep Rock and Roll című dalában, amelynek dobnyitányát  egy Little Richard-dal ihlette vendégként Ian “Stu" Stewart, a “hatodik Stone" kalimpált R.W.P. stílusában.

A színpadon nemcsak színes, már-már ókori despotákat idéző öltözékeivel, ékszereivel, hajpántjaival vált fogalommá - hatott a későbbi hippi-divatra is - hanem azzal is, ahogyan uralta a pódiumot, a közönséget, és természetesen saját zenekarát is. Ma már szintén történelem, hogy egy ideig az ő bandájában játszott a fiatal Jimi Hendrix, akiről később nagy szeretettel nyilatkozott, de akkor rövid úton kirúgta, mert a szemtelen ifjonc rendkívüli egyéniségével elvonta a figyelmet a “Királyról". Az sem lehetett véletlen, hogy a Queen, amelynek tragikusan fiatalon elhunyt frontembere, Freddie Mercury le sem tagadhatta, hogy Little Richardtól vett leckéket, 1986-os utolsó, a Wembley-ben tartott koncertjének ráadásában rágyújtott a Tutti Fruttira...

Little Richard egója végül nem bírta tovább a show-biznisz nélkül, 1963-ban visszatért, és azóta, kisebb-nagyobb szünetekkel játszik. Több film is megörökítette előadói készségét (és nárcizmusát), ezek közül kiemelkedik az 1973-as nagy londoni Rock and Roll veterán koncert filmje, Peter Clifton rendezésében, amit nálunk Régi idők rock-zenéje címen mutattak be és az 1987-es Keith Richards produkciójában készült Chuck Berry-film, a Hail! Hail! Rock and Roll, amelyet a Johnny B.Goode szerzőjének 60. születésnapja alkalmából készült koncerten vettek fel. 1969-ben a Keep On Rockin' című rövid dokumentumfilmben még együtt láthatjuk Hendrix-szel és Janis Joplinnal is, és ugyanebben az évben beleugrasztották egy Monkees-filmbe, a 33 1/3 Revolution Per Monkee-ba, amelyet a kritika egyszerűen katasztrófának minősített. A szégyenben olyanok is osztoztak vele, mint Fats Domino, Brian Auger és egykori énekesnő párja, Julie Driscoll... Meghívják mindenféle szupergálára: ott volt Muhammad Ali 50., Frank Sinatra 80. születésnapjára rendezett koncerten, de játszott Bill Clinton elnöknek is 1994-ben a washingtoni Ford színházban.

A 90-es évek végén Little Richard a másik két vén csonttal, Jerry Lee Lewis-szal és Chuck Berry-vel világturnéra indult, 1998 nyarán a Kisstadionban nálunk is felléptek, és határozottan ő volt a legjobb formában hármuk közül.

De azt ugye tudjuk, hogy Paul McCartney mellett Szörényi Levente tudott a legjobban “littlerichard-ul" sikítani?

Rhythm-and-Love   

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.