
mégis fenekestől forgatta fel a modern költészetet. Jean Vigo összesen három filmet rendezett, de közülük egyik, a dokumentarista irányzatot terelte új mederbe, míg a másik pedig egy szókimondó, nyers, fekete humorú irányzat példaképe lett. A rocknak is akad ilyen rövidpályás megkerülhetetlen zsenije: Roger Keith, vagy ahogyan jobban ismerik, Syd Barrett, aki Vízkereszt Napján tölti be 60. életévét.
Syd még jobban járt, mint elődei: Vermeer 42 évesen agyvérzést kapott, Rimbaud-val 37 évesen rákos daganat, a 29 esztendős Vigóval tüdőbaj végzett. Igaz, aligha ismerné fel bárki a cambridge-i utcákra néha kimerészkedő, kopasz, pocakos idősödő férfiban azt az egykor szép arcú, állandóan lázas szemű, a legújabb Carnaby Street-i divat szerint öltözködő fiatalembert, akinek a világ a Pink Floydot köszönheti. (Ha nem is azt, amelyik világsztár lett). Syd Barrett, a művész, idestova több mint három évtizede megszűnt létezni, legalábbis a külvilág számára.
Talán túlságosan gyorsan akart mindent felfedezni az őt körülvevő új világból a középosztálybeli, ötgyermekes családban felnőtt, kiváló cserkészfiú. Egy olyan világból, amely szöges ellentéte volt a kispolgári nyugalomnak. Folk-duóval kezdte későbbi helyettesével, David Gilmourral, 1964-ben, majd egy évvel később blues-muzsikusokról nevezte el zenekarát, (Kell-e felsorolni a tagokat? Roger Waters, Rick Wright, Nick Mason), de az a zene, amit alkotott és megszólaltatott, ugyanolyan határtalan és kiismerhetetlen volt, mint a folytonosan táguló univerzum.
Vegyük csak elő a Floyd első lemezét, a The Piper At The Gates of Dawn-t, és felejtsük el közben az együttes későbbi, főleg a 70-es évek közepétől készült albumait! Aligha volt/van olyan gitáros, aki számára a virtuozitás nem a hangjegyek gyors egymásutánjában van, hanem azok teljesen szabad használatában, a gitárhangzás adta lehetőségek korlátlanságában, a szüntelen meglepetés keresésében. Aligha volt még egy muzsikus - talán csak a kortárs "komolyzenében" fedezhetünk fel hozzá hasonlót - aki ennyire bele tudta olvasztani zenéjébe a "zenén kívüli, zenén túli" hangokat, zörejeket, a madárhangoktól a piaci fecsegésig, a léptek, ajtónyikorgások, súrlódások, recsegések és sistergések áradatát: kihallotta a zenét minden zajból. Ha csak két darabot emelünk ki a The Piperből, az Astronomy Dominét és az Interstellar Overdrive-ot, máris nyilvánvalóvá válik Barrett globális zenei világképe: az elsőben egy középkori gregorián köszönti a csillagok urát, miközben a keringő gitár galaxis-körüli pályára állítják látó szívünket és halló szemünket; a másodikban a tízezer Tejút összes rendőrsége üldözi a megfoghatatlan csillagközi gyorshajtót, aki először felbukkan egy gúnyolódó, ereszkedő akkordsorral, majd eltűnik, kozmikus törmelékek, fekete lyukak között, fényévkönyvek láthatatlan tintával írt lapjain, miközben ő is, üldözői is a végkimerülés határáig jutnak és aztán megint felbukkan, ugyanúgy gúnyolódik, de már érezhetően fogytán az ereje. Talán el is kapják, de az már egy másik történet. A lemezen hallott 8 és fél perc csak egyik lehetséges változata ennek a hajszának - játszották ezt 18-20 percesen is, koncerteken, maradt is ilyen felvétel például egy 1967-es amszterdami fellépésről. De Syd palettáján elfértek erdei manók, gnómok, unikornisok, gyermekláncfű karikáján ülő lények, sőt, még egy Lucifer Sam nevű macska is, és pszichedelikus muzsika mellett még a tűzoltó zenekar is közbetrombitálhatott. És a hangja? Ha később Roger Waters hangját úgy jellemezték, hogy olyan, mintha állandóan a sírógörcs határán lenne, Barrett énekében mindig ott bujkált egy elfojtott nevetés, ami lehetett volna akár önfeledt, akár sátáni, de debil is.
Talán nem vette észre, hogy túllépte a végsebességet. Miért? Orvosok, pszichiáterek legalább annyit tanulmányozták a Barrett-jelenséget, mint a rock rajongói és kutatói. Egyesek szerint skizofréniában szenved(ett), mások Asperger-szindrómára, az autizmus egy fajtájára gyanakodnak bizonyos katatón tünetek miatt. Köztudott ugyanakkor, hogy Syd, ahogyan azokban az években egy egész nemzedék, kipróbálta az összes tudattágítót, és különösen kedvelte az LSD-t. Lehet, hogy a "sav" csak kihozta, felerősítette ezeket a lappangó betegségeit, és míg egyik irányból végletesen felszabadította agyát, a többszöri terhelés végül elméje elborulásához vezetett. Kezdetben csak azzal sokkolta társait, hogy megmutatott egy új dalt nekik, de amikor elkezdték összepróbálni, állandóan változtatott rajta. Később már olyan is előfordult, hogy koncert közben teljesen mást játszott, mint a többiek, vagy egy akkordot vert egy órán keresztül. 1968 tavaszára állapota már orvosi kezelést igényelt: április 6-án az együttes megvált tőle.
A második Floyd-album, az A Saucerful Of Secrets, még az ő szellemét őrzi, különösen a címadó darab, annak ellenére, hogy már csak egy dalt ír és énekel: a Jugband Blues-t, és azon is olyan a hangja, mint aki már régen nincsen ott. Árnyéka ott is maradt az együttesen még éveken át: ő szól a Zabriskie Point "robbantó" dalából, a Come in, 51, Your Time Is Up-ból (ismertebb címén Careful With That Axe, Eugene), a hivatalos lemezen soha meg nem jelent Embryo-ból, ott motoszkál az Ummagumma egyéni kísérleteiben, az Atomheart Motherben, majd a Meddle 25 perces darabjában, az Echoes-ban is. A legenda szerint sokáig ott volt minden Pink Floyd-koncerten a színfalak mögött, sőt néha gitározott is, de olyan feltételezések is napvilágot láttak, hogy az Aleister Crowley-rajongó Syd "telepatikusan" irányította az együttest.
Syd azonban nem adta még fel: 1970-ben két lemeze is megjelent, részben volt társai és a Soft Machine több tagjának segítségével. A Madcap Laughs (képünkön) félelmetesen egyszerű, mégis nagyon gazdag zenéjében, ami pedig a szövegeket illeti, a dadaisták és a szürrealisták is megtapsolták volna. Ezen hallható a Dark Globe című dal, a tudathasadás egyes szám, első személyű kórképe és James Joyce Golden Hair című versének megzenésítése. A második lemez, a Barrett még tömörebb, még letisztultabb, és még inkább tanúskodik Syd állapotának rohamos romlásáról. "Kényszerzubbony-rock" - írta róla egy francia zenei lap, miközben a fal lassan bezárult a muzsikus körül. Két év múlva újra megpróbált feltámadni: Stars néven alakított triót, de hamarosan néhány elviselhetetlen fellépés után ez a terv is kihunyt. Újabb két év múlva Peter Jenner meggyőzte, hogy térjen vissza, és el is kezdte az új Pink Floyd-lemez felvételeit. Egy napon aztán váratlanul elindult hazafelé. Ismét a legendát idézzük: valaki azt mondta, hogy ha a jobboldali ajtón távozik, visszajön. A baloldalin ment ki. A lemezből pedig Syd Barrett-emléklemez lett, Wish You Were Here címen, majd 1979-ben Waters az ő figuráját is felhasználta félig önéletrajzi lemezéhez, a The Wall-hoz.
A Barrett-kultusz azóta sem hunyt ki. 1988-ban kiadták addig ismeretlen felvételeit, és ismertebb dalok dobozban maradt változatait Opel címen. 2001-ben pedig Wouldn’t You Miss Me? címmel jelentette meg az EMI dalainak legjavát, köztük néhány olyan házi felvételt, amelyet Gilmour őrzött 30 éven át. A CD az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én jelent meg....Forgalomba került egy 19 lemezes audióvizuális kalózcsomag is, a Have You Got It Yet, amelyben a rajongók csodálatos koncertritkaságokra lelhetnek, mind a Pink Floyd, mind Barrett életművéből. Közben olyanokra gyakorolt kitörölhetetlen hatást, mint Robert Smith, Julian Cope, a Jesus and Mary Chain, a Dead Kennedy-s, vagy mindenekelőtt a Legendary Pink Dots frontembere, Edward Kasp-el.
Ő azonban már leszámolt a zenével. Édesanyja házában él Cambridge-ben, fest, állítólag zseniálisan. Zenét, ha hallgat, inkább klasszikusokat és legfőbb vágya, hogy hagyják őt békén. Nemrégiben megnézte a Pink Floyd-ról készült dokumentumfilmet és kissé zajosnak találta. Tavaly nyáron valaki megszólította az utcán és elmesélte neki, hogy a Live 8 alkalmából újra összeállt a Pink Floyd. Barrett, aki állítólag már régóta nem hallgat a Syd névre, amit annak idején egy helyi dobos barátjától vett kölcsön, nem úgy viselkedett, mint aki felfogja, hogy miről van szó. De akik ismerik az egykori "ragyogó őrült gyémántot", azt állítják, hogy talán életében még soha nem volt ilyen stabil, kiegyensúlyozott fizikai és szellemi állapotban...



