A Blues nem korfüggő. Lehet játszani húszévesen, és nyolcvanévesen is. A lényeg az érzés, a "feeling". Ez utóbbi, mint a neve is mondja, lélek, szív kérdése. Sokan átvették B.B. Kingtől, sokan tartják a mai napig mesterüknek ezt a joviális, mosolygós, ám rendkívül erős fekete embert, aki szeptember 16-án 80 éves.

És akinél, mint a legtöbb igazi zenésznél, semmi értelme a kort emlegetni. Honnan is származhatott volna máshonnan B.B. King, eredeti keresztnevén Riley, ha nem a Mississippi delta környékéről. Mint a legtöbb bluesman, ő is a vasárnapi iskola baptista gyülekezetétől kapta az első élményeket, és egyik unokabátyjától, Archie Fair lelkésztől tanult gitározni. Tőle aztán annál többen kaptak ihletet a húrokba való csapástól. Pályafutása 1947-ben indult be igazán, amikor Memphisbe költözött és egy másik rokona, Bukka White révén egy helyi rhythm and blues rádiónál, a WDIA-nál kapott dj-állást. A Martin Scorsese-féle blues-sorozatban láthattuk őt egykori stúdiójában, amint mesélt a régi szép időkről...

Ekkor kapta Memphis zeneutcájáról a Beale Street Blues Boy nevet, ebből jött egyszerűsítve a B.B. King név. Hamarosan azonban már mint önálló előadót is egyre többet foglalkoztatták, és dalai utat mutattak a következő fekete és fehér blues-nemzedéknek egyaránt. Finom gitárcsípéseivel, belülről megszólaló muzsikája, szeretetre méltó "repedt fazék" hangja iskolát teremtett. A "The Thrill Is Gone", az "Everyday I Have The Blues", a "Three O'Clock Blues", a "Sweet Sixteen" a "Catfish Blues" és a többi alapdalát sok százan feldolgozták és 1965-ben készült Live At The Regal című albumán még többen nőttek fel. Eric Clapton, aki őt a legnagyobb tanítójának tekinti, még a 60-as évek végén mondta, amikor őt "istennek" akarták rajongói nevezni: "Ugyan már, hiszen csak B.B. Kinget utánzom". Mert Clapton és sok más fiatal bluesman tőle tanulta, hogy nem kell feltétlenül húsz hangot játszani ott, ahol három is elég - csak éppen tudni kell, melyik az a három hang. De ha valakinek kételyei támadnának, hallgassák meg kettejük 2000-ben készült közös lemezét, a Riding With The Kinget.

B.B. King neveltetése ellenére nem volt soha mélyen vallásos, ellenben gitárjához való viszonya már-már rituálissá vált. A fekete "Lucille", akit egyszer élete kockáztatásával mentett ki egy égő klubból, szerelme, párja, és hangja egyszerre.

A hazai blues-rajongó közönség abban a szerencsében részesült, hogy kétszer is találkozhatott B.B.-vel. A budapesti Kongresszusi Központban adott koncertjei nemcsak blues-ból, hanem emberségből is példát adtak. E sorok írója soha nem felejti el a Mesterrel való, közel tíz évvel ezelőtti személyes találkozást, azt az igazi fekete kedélyességet, ami B.B.-ből áradt, abból az emberből, aki egyszer kijelentette: "Nem kell feltétlenül gyapotszedő munkásnak lenni ahhoz, hogy blues-t játsszunk, de nem is hátrány". És azt a koncertet, amelynek során aláírt pengetőit szórta a nép közé - van egy belőlük - és amelynek szüneteiben mesélt a múltjáról, és nem azért, hogy jópofizzon a közönséggel, és amelyen az egyik legjobb hazai blues-gitáros is színpadra léphetett mellette, és egy vadászkutya alázatával figyelte B.B. minden mozdulatát.

B.B. King 80. születésnapjára múzeumot kap Mississippi államtól, hogy életműve ne menjen veszendőbe. De a blues-király, aki immár egyedül maradt a Mississippi és Chicago blues legnagyobbjai közül, még nem akar muzeális értékké válni: még mindig évi 200 koncertet ad, mert a blues akkor él, ha megszólal.

Rhythm-and-Love

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.