A smaragd szigeten már hosszú ideje az egyes számú gitárvirtuóznak számít Gary Moore, aki rockbandák után jutott el a blueshoz, s 1990-ben egy olyan albumot tett le az asztalra, amellyel szinte egyedül gerjesztett egy újabb blueshullámot és hatása máig érezhető.

Gary Moore az észak-írországi Belfastban született 1952. április 4-én. Apja koncertszervező volt, így a házukban mindenhol lemezekbe botlott az ember. A kis Gary azonban nemcsak lemezeket hallgatott, hanem elkísérte édesapját a koncertekre is. Visszaemlékezése szerint tizenhárom éves volt, amikor Eric Claptont hallotta a Bluesbreakersben, s ennek hatására végérvényesen úgy döntött ő is gitáros lesz. Első gitárját ugyan még 1963-ban megkapta, de az első, igazán menő hangszerét, egy Fender Telecastert 14 évesen vehette "csak" kézbe. Nem sok gitárórát vett, - talán egyet - inkább önállóan gyakorolt, aminek, - mint majd a későbbi lemezein hallhatjuk - meglett az eredménye. Igaz olyan példaképeket választott magának Claptonon kívül, mint Jeff Beck, Jimi Hendrix és Peter Green - nem rossz tanári kar!

A Skid Row nevű csapatban kezdett játszani 16 évesen, ahol egyik társa Phil Lynott volt, aki ebben az időben a ritmusgitárt kezelte. A fiúk - Brendan Shields basszusgitáros, Nollaig Bridgeman dobos - Moore-ral három albumot készítettek.

Gary ezután önállósította magát, s 1973-ban megjelentette a Grinding Stone című LP-jét, de az egyedüllét nem tartott sokáig, néhány hónapra beszállt régi barátjának, Lynottnak új bandájába, a Thin Lizzy nevű formációba. Ezután ismét saját maga főnöke lett, majd 1976-ban az "újraépülő" Colosseum II tartóoszlopa lett két évig. Ez idő alatt a csapat igazán termékeny volt, mert három nagylemezt jelentett meg, mégis feloszlott. 1977-ben a Thin Lizzy tízhetes amerikai turnéján beugrott a lebetegedett Brian Robertson gitáros helyére.

Moore ezt követően saját együttesével a G-Force-szal készített egy LP-t, amelyen már ámulhatunk nagyszerű gitártechnikáját és azt az elsöprő lendületet hallva, amely azóta is a játékstílusát jellemzi.

1979-ben újból a Thin Lizzyt választotta a Black Rose album kedvéért - úgy látszik a "Sovány Lizzy" vonzereje nagyon erős volt. A Lynott-tal való együttműködés világsikert hozott Moore számára, a gyönyörű, Parisienne Walkways című dallal, ami azért bennünket egy kissé emlékeztetett Kozma József "hulló faleveleire". Még ugyanebben az évben a segítségére sietett  a ki tudja hány karú dobos, Cozy Powell-nek az Over The Top című bombasztikus lemezéhez, amelyen Garyn kívül még olyan piskóták játszanak, mint Jack Bruce és Don Airey. A nyugtalan, helyét kereső gitáros a Greg Lake Band-del 1981 augusztusától is játszott egy rövid ideig.

1982-ben azután megalakította a Gary Moore Band-et, amellyel azóta egy tucat lemezt jelentetett meg. Természetesen a zenekarban számtalan muzsikus volt a társa, kiknek a teljes felsorolásától itt el kell tekintenünk. Annyit azért megjegyeznék, hogy mind első osztályú zenészek, csak néhány ismertebb név közülük: Neil Murray és Don Airey (mindketten a Colosseum II-ből), Ian Paice (ex-Deep Purple) és Neil Carter (ex-Ufo).

1985-ben nagy sikert aratott az Out In The Fields-szel, majd két évvel később a kelta zenei gyökerekig lehatoló Wild Frontier című nagylemezzel. Max Midleton zongorista szerzeményének, (a) The Lonernek egy olyan szívtépő változatával állt elő, melytől a hölgyek azóta is elalélnak. Kitűnően sikerült az Easybeats egykori nagy slágerének, a Friday On My Mind-nak a feldolgozása is, ami sodró erejével szinte repít bennünket. A lemez zárószáma, a Johnny Boy pedig egy megkapó szépségű, melankolikus ír ballada. 

Gary Moore pályafutásának eddigi legnagyobb sikerét az 1990-es Still Got The Blues című lemezével érte el, amelyen egy-egy dalban hallhatjuk két mesterét, Albert Kinget és Albert Collinst is. Nem hallgatható el azonban, hogy a finnyás blues szakma és az értő közönség kezdetben kicsit tartózkodóan fogadta a heavy rock világából jött fiút, de azt el kell ismerni, hogy ezzel és a többi bluesos hangvételű albumával, a mindig újabb zenére vágyó fiatalok millióit nyerte meg a blues számára, s ez óriási érdem!

1994-ben Gary Moore, egy csak a legszebb álmainkban szereplő trió, a "BBM" tagjaként adott ki egy zenei anyagot Around The Next Dream címmel. Kik vannak a betűk mögött? Két ex-Cream zenész: Ginger Baker és Jack Bruce, valamint hősünk.

Tíz kompozíciót jelentettek meg, melyek sokat ígérők, de kicsit talán eklektikusra sikerültek. Vannak köztük olyan felvételek, amelyeket a Cream is vállalt volna, mint a Waiting In The Wings, a City Of Gold és még egy-két dal. Találhatunk Cream-utánérzéseket és sajnos van két-három olyan szám is, mint a Naked Flame, vagy a Wrong Side Of Town, melyeken Jack és Ginger csak asszisztálnak Gary kissé érzelgősnek ható zenei felfogásához - mintha ezek a dalok lemaradtak volna egy korábbi Gary Moore albumról!

1995-ben egykori példaképe, Peter Green előtt tisztelgett a Blues For Greeny című nagylemezzel, melyen Peter egykori gitárjával - évekbe telt, de csak elkunyerálta tőle - játszotta el a Fleetwood Mactől oly kedvelt dalokat.

Ezután hosszabb szünet következett, majd jött az 1997-es Dark Days in Paradise, amelyet nem fogadott osztatlan öröm, túlságosan meditatívnak találták Gary hívei. Az 1999-es Different Beat című LP-n Hendrix: Fire című opusának a feldolgozását is elvállalta, majd a 2001-es Back To The Blues albumán ismét visszatért a blueshoz. A zenei anyagot szinte élőben vette fel Londonban Pete Rees basszusgitáros, Vic Martin billentyűs és Darrin Money dobos társaságában.

A korongon tíz kompozíció szerepel, köztük a You Upset Me Baby című B.B. King és a Stormy Monday Blues, a legendás T-Bone Walker szerzemény. A következő évben a folyton új utakat kereső Gary Moore megint váltott, Scars című nagylemezén már ismét rockot játszik.

A Monsters of Rock Live CD-n és DVD-n az azonos nevű turné két koncertjének dalaiból kapunk emlékezetes válogatást. A bluesrajongók nagy örömére a mester tavaly a Power of the Blues című albumával ismét visszatért a rock-blueshoz. Sajnos tavalyi koncertje kézsérülése miatt elmaradt a szomszédos Ausztriában, de bizakodjunk, hogy egyszer Magyarországra is eljön, ahová visszafogott becslésem szerint is több tízezer rajongója várja.

Géczi László

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.