
Az ő Allegro Barbaro-verziója, ami az Emerson, Lake and Palmer trió 1970-es bemutatkozó lemezén szerepelt The Barbarian címmel, milliók figyelmét keltette fel Bartók zenéje iránt. Ha csak ezt köszönhetnénk neki, már ezért is ünnepelhetnénk.
Keith Emerson 1944. november 2-án született az angliai Todmorden városkában. Hamarosan zongorista csodagyerekként emlegették, még tinédzserként Londonba költözött és csatlakozott a "V.I.P.'s" bandához. Innen az útja a Gary Farr and The T-Bones nevű rhythm and blues csapatba vezetett. Nevüket T-Bone Walker, a legendás bluesgitáros iránti tiszteletből vették fel, de ennek ellenére nem sikerült feltűnést kelteniük.
Az ifjú Emersont természetesen nagyon sokféle zenei hatás érte, a komolyzene óriásaitól kezdve (Bach, Bartók, Sosztakovics,) a jazz művészekig (Fats Waller, Oscar Peterson, Dave Brubeck, Jack McDuff és Big John Patton).
A Nice zenekar megalakulása után (Lee Jackson: basszusgitáros-énekes, Brian Davison: dobos, David O,List gitáros és hősünk) az ex-Ike and Tina Turner show énekesnőjét P.P. Arnoldot kísérték, de hamar önállósították magukat. Emerson Hammond orgonáján és egyéb billentyűs hangszerein a varázslatos szépségű dallamok egyre több hívet szereztek a bandának, mely a klasszikus zene, a jazz, a blues és a rock olyan elegyét hozta létre, amely messze megelőzte a korát. Sajnos abban az időben csak néhány albumon élvezhettük muzsikájukat, mert 1970 közepén feloszlottak.
Keith nem sokáig tétlenkedett, egy olyan triót alakított Greg Lake basszusgitáros és Carl Palmer bevonásával, amelynek muzsikájáról a szakma és a közönség azóta is csak szuperlatívuszokban beszél. Bemutatkozásukra a Wight-szigeti fesztiválon került sor. Lemezeik közül elég felidézni a nevüket viselő első korongot, a Tarkust, a Pictures At An Exhibitiont, a Trilogy-t és a Brain Salad Surgeryt, de a többi 70-es években megjelent munkájuk is kiállta az idő próbáját. Közülük hat platinává nemesedett. Ami a színpadi show-t illeti, nos Keith időnként aprófát csinált a hangszeréből, megőrjítve a tomboló nézőket, de - ahogy mondani szokták - nem ezért szerettük. A szupertrió a világsiker ellenére 1979-ben mégis feloszlott, útjaik elváltak, a zenészek szólóban is próbálkoztak.
Emerson filmekhez írt kísérőzenét, a filmek ugyan többnyire felejthetők voltak nem úgy, mint az ő muzsikája. Szólóalbumok sorát jelentette meg 1980-tól, közülük az Inferno különösen jól sikerült. 1992-ben váratlanul újra összeálltak és megjelentettek néhány nagylemezt, de valahogy nem sikerült visszaidézniük a 70-es évek zenei varázslatát. 1999-ben egy válogatásalbumot dobtak piacra Then and Now címmel. Keith Emerson szólóban a 90-es évek második felében (pontosabban 1995-ben és 1999-ben) két karácsonyi albummal is kedveskedett rajongóinak, melyeken többnyire tradicionális kompozíciók szerepeltek. 2000-ben ismét megjelenntettek egy Very Best of korongot, melyen 12 dalukat élvezhetjük.
2002-ben a Nice zenészei váratlanul összejöttek és koncertkörútra indultak. A nagy találkozás olyan jól sikerült, hogy tavaly egy tripla CD-n Vivacitas (Live in Glasgow 2002) címmel megjelentették a koncertjüket.A zenei anyagon a Nice olyan mestermunkája, mint a Karelia Suite mellett klasszikus ELP kompozíciók is helyet kaptak. Ezek után már talán nem is meglepetés, hogy tavaly októberben a Nice zenekar, Keith Emerson billentyűk, Lee Jackson basszusgitár-ének, Brian Davison és Pete Riley dobok, Dave Kilminster gitár-ének és Phil Williams baszusgitár összeállításban 12 koncertből álló turnén játszott Nagy-Britanniában.
Mindezek mellett billentyűsünk elérkezettnek látta az időt, hogy papírra vesse emlékeit, pályafutása legizgalmasabb részleteit. A könyv címe remek, Pictures of an Exhibitionist. Nehogy azt gondolják, hogy Keith Emerson mostanában régi dicsőségének fényében sütkérezik, e helyett inkább Észak-Amerikában turnézik a Scorpions rockbanda társaságában december végéig. A Keith Emerson Band-ben most a következő társakkal muzsikál: Dave Kilminster gitár, Phil Wiliams basszusgitár és Pete Riley dob.
Géczi László



