Mielőtt a rockzenében kevésbé jártas olvasók elkezdenék keresni a térképen Bakerloot, elárulom, hogy egy 1968 márciusában alakult, sokra hivatott angol blues rock trióról van szó, amelynek zenésze a most 55. születésnapját ünneplő zseniális gitáros, "Clem" Clempson volt. Másik zenekarával a Colosseummal 1985 óta szinte hazajár Budapestre.

Felületes szemlélők eleganciáját, jól fésültségét látva, rockzenész helyett szívsebésznek gondolnák, de ő szike helyett inkább pengetőt használ, miközben az ujjai ördöngős gyorsasággal és precizitással száguldoznak a húrokon. Hangszerén, - játéktudása alapján - a világ legszűkebb krémjéhez tartozik, Eric Clapton, Jimmy Page, Jeff Beck, Gary Moore - még néhány kedvencét ki-ki megnevezheti - társaságához.

Az angliai Tamworth városkában született 1949. szeptember 5-én David Clempson néven, de Davidnak csak az édesanyja nevezte. A Clem becenév még az iskolában ragadt rá az ötvenes években. Kisgyermekként ugyan a foci bűvöletében élt, de egy négyévesen kapott játékzongora a zene felé vitte az érdeklődését, no és a tehetsége is gyorsan kitűnt. 14 évesen fellázadt a billentyűk világa ellen, de hamarosan a gitárt választotta. Jimi Hendrix volt az ideálja, de óriási hatással voltak rá olyan gitárosok és előadók is, mint Muddy Waters, Buddy Guy, J. B. Lenoir és Howlin, Wolf.

1968 elején már a Bakerloo Blues Line nevű trióban pengetett, játszott billentyűs hangszeren és szájharmonikázott is Terry Pool basszusgitárossal és John Hinch dobossal. Mindössze egy album maradt utánuk, amelyik ma már a gyűjtők legféltettebb kincsei közé tartozik, mert szinte beszerezhetetlen. Zenéjükben van csipetnyi Cream, vagy akár Ten Years After-jelleg is felfedezhető, de mégis teljesen egyéni a hangzásuk.

1968. október 18. fontos nap a rockzene történetében: a londoni Marquee klubban a Bakerloo mellett először lépett színpadra a Led Zeppelin. Nekik 12 év zenei szárnyalás adatott, míg a Bakerloonak mindössze kettő. Egy interjúban Clem elmondta, hogy tulajdonképpen az énekes hiánya miatt szűnt meg a banda - ugyanis ő volt az énekes, pedig sosem volt megelégedve a hangjával. Mindig "irigyelte" Stevie Winwood hangját, de hát annyiféle talentumot nem osztogatnak az égiek, így neki be kellett érnie a nem mindennapi gitártudásával. 1969 őszén együtt turnéztak a Colosseummal, Jon Hisemant lenyűgözte Clempson gitárjátéka és az első adandó alkalommal átcsábította a bandájába.

A Colosseum elsőként kísérelte meg, hogy a rock, a blues és a jazz ötvözetének egy új minőségét hozza létre. A mutatvány tökéletesen sikerült, mert a zenész szakma, a kritikusok és nem utolsó sorban a közönség egyaránt rajongott a produkciójukért. Clem gitárjátékát hallhatjuk a The Grass Is Greener, a Daughter Of Time és a Colosseum Live albumokon, két évet töltött velük.

Ezt követően hősünk a Humble Pie bandában muzsikált, ahová Steve Marriott gitáros-énekes invitálta Peter Frampton helyére. Ezzel a csapattal sikert sikerre halmozott, de ez is csak két évig tartott. Ezután hosszú ideig session-zenészként dolgozott, a Deep Purple-lel is kacérkodott, de végül nem lépett a távozó Blackmore helyére 1975-ben. David Byron, a Uriah Heep énekesének kérészéletű formációjában is játszott, majd Champion néven saját csapatot alakított. Újra kiváló énekesek bandáiba hívták: Roger Chapman,s Shortlist (ex-Family), Jon Anderson (Yes), de többször megfordult Jack Bruce zenészbarátainak társaságában is. Nem tudott ellenállni Ken Hensley-nek, a Uriah Heep billentyűsének és Cozy Powellnek, a "nyolckarú" dobosnak a hívószavának sem. 1986-ban néhány napot Bob Dylan bandájában is dzsemmelgetett a Hearts on Fire című film felvételeinél.

A 80-as évek közepén több régi zenekar ismét elkezdett koncertezni, talán ez adta az ötletet Dr. Alexander Heisler német orvosnak, aki rávette a Hiseman, Heckstall-Smith, Greenslade, Clarke, Farlowe és Clempson alkotta Colosseumot, hogy muzsikáljanak újra együtt. A freiburgi koncertet és a kölni fellépésüket Colosseum Lives, The Reunion Concerts 1994 címmel dobták piacra. Ezen a korongon legszebb napjaikat idézően játszottak, amiről mi is meggyőződhettünk 1995. május 13-án a régi Budapest Sportcsarnokban. A magyar közönség olyan szeretettel fogadta őket, hogy a zenészek szinte elérzékenyültek a színpadon. Talán maguk sem hitték, hogy ilyen hatalmas rajongótábora van muzsikájuknak Magyarországon, minden dalukat együtt énekelte velük a tomboló tömeg. Ezek után természetesen a folytatás mellett döntöttek. Azóta többször is jártak itt, legutóbb júliusban, a Budai vár Oroszlános udvarában adott felejthetetlen koncertjükkel varázsolták el a rajongókat. 1997 őszén Bread And Circuses címmel új albummal jelentkeztek, melyen a megszokott magas színvonalon muzsikáltak, csakúgy mint az idén megjelent Tomorrow,s Blues című nagylemezükön.

Géczi László

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.