
1949. május 18-án született Middlesexben egy olyan családban, ahol szinte mindig szólt a zene, az apja ismert zongorista volt, így már hatévesen zongoraleckét vett. Tehetsége hamar kiderült, 1960-ban pedig egy fesztiválon már díjjal is jutalmazták, ami azóta is ott díszeleg a zongoráján. Két évvel később a templomi orgona csábította el és tovább nyerte a díjakat, ahol csak elindult. Wakemant 1963-ban a The Atlantic Blues nevű csapatban találjuk, amit inkább a lelkesedés, mint a közönségsiker tartott össze egy ideig. Az iskolában a vizsgáin valahogy túljutott és a Blues bandából is távozott.
Ezt követően egy helyi tánczenekarban, a Concordsban muzsikált, esküvőkön, pubokban nyomták a talpalávalót. 1966-ban a Cream sikerét látva, és a nevén elmerengve, saját zenekarát Curdled Milk-nek (Aludttej) keresztelte, majd még több más formációnál megfordult. Tanulmányait 1968-tól a Royal College of Music-ban folytatta, ahol a zongora mellett klarinéttal és hangszereléssel is foglalkozott, de mindössze egy évig tartott a lelkesedése, lelépett és inkább belevetette magát a zenei életbe. Elég lenn kezdte, a Spinning Wheel nevű kocsmai zenekarban, majd jött a Straws banda, amellyel 1970 nyarán lemezt is megjelentetett. A megélhetésért session-zenészként vállalt munkát, s hősünket nem kellett rátukmálni a stúdiókra. Több mint 2000(!) felvételen hallható a játéka a legkülönbözőbb stílusokban, olyan előadóknál, mint a Black Sabbath, Cat Stevens, Mary Hopkins, Cilla Black, Elton John, David Bowie, Lou Reed, vagy Al Stewart...
1971 őszén lépett a Yes progresszív rockbanda tagjainak a sorába Tony Kaye billentyűs helyére. A zenekar akkor már három éve játszott, de a Wakemannal készült 4. album, a Fragile hozta meg a világsikert számukra, a Roundabout pedig szinte popsláger lett. Rick ez idő alatt tovább folytatta a munkát a VIII. Henrik hat felesége című lemezén, amely 1973-ban jelent meg, és az ellentmondásos kritika ellenére a közönségnél remek fogadtatásra talált. A következő évben még erre is rátett egy lapáttal az Utazás a Föld középpontjába című művével, amelyet Verne regénye inspirált. Közben valahogy megromlott a viszonya Yes tagjaival és a Tales From Topographic Oceans című lemezük viszonylagos sikertelenségét is szívére vette, ezért 1974 májusában távozott a bandából, de két évvel később, novemberben visszatért, s ezt a mai napig még többször megismételte. Egyébként a kiváló billentyűs Patrick Moraz próbálta meg a helyettesítését.
Rick Wakeman zeneszerzőként több sikeres kirándulást tett a filmek világába is (Lisztomania, White Rock, The Burning) és megírta a Return To The Centre of The Earth címmel egyik legnagyobb sikerének a "második részét". Ami a magánéletét illeti, az is eléggé változatosan alakult, túl van három házasságon, tehát Henrikhez képest még van pótolnivalója. Igaz ő a feleségeitől békével vált meg. Legutóbbi válásakor két bőrönddel távozott, ami annyiban különbözött az előző távozásától, hogy akkor elég volt egy is. Az asszonyai négy gyermekkel ajándékozták meg, akik közül a második fiú, Adam szintén zenész lett. Vele Wakeman with Wakeman címmel egy lemezt is megjelentett 1993-ban. A zenén kívül Wakeman a foci megszállottja, ami odáig "fajult", hogy egy időre elvállalta a Brentford futball klub vezetését, majd a Camberley Town csapatét. Az 1982-es foci vb-re dalt is írt. Azután húsz évvel ezelőtt jött az új szerelem a golf, persze csak pihentetésül a zene mellé.
Géczi László



