
Eric Burdon az észak-angliai Newcastle-ben, egy sivár ipari városban született 1941. május 11-én. Szinte minden szabadidejében tengerész barátjánál a fekete zenészek lemezeit hallgatta. Ez a zene a lelkébe ivódott, s amikor alig több mint húszévesen Alan Price Combójához csapódott, mindjárt tudta: milyen zenei nyelven kell megszólalnia.
Előtte voltak nehéz napjai, hónapjai, kipróbálta a bányászéletet, dolgozott postásként és műszaki rajzolóként is. Az Alan Price Combo körülbelül akkorra Állatiasodott el, amikor ez a mélynövésű fickó betársult. A közönség tisztelte meg őket az Animals névvel, mert amit a koncertjeiken műveltek, nem lehetett vénkisasszonyok délutáni házimuzsikálásával összetéveszteni. Hat évig létezett ez a banda, de máig megkerülhetetlen, még ha a kortárs bandák közül néhányan többre is vitték.
A kezdő Animals együttes kísérte az Angliában koncertező Sonny Boy Williamson énekest és szájharmonikást. Feldolgozták John Lee Hooker Dimples és Boom, Boom címűdalait és más bluesokat.
Amikor Alan Price, a banda nagyszerű billentyűse jó érzékkel rockosította a the House of The Rising Sun című korai folkdalt, új időszámítás kezdődött a banda háza táján. Ennek negyven esztendeje. A társaságnak ez volt az egyetlen listavezető dala, de a We've Gotta Get Out of This Place (El kell tűnnünk erről a helyről - nemrégiben az Irakban állomásozó brit katonák kedvence lett), a Don't Let Me Be Misunderstood , az It's My Life sem volt piskóta. Példásan dolgozták fel a Worried Life Blues, a Bring It on Home To me és az I Believe To My Soul című klaszikusokat és ebben a modorban készült az I Can't Believe It, Burdon saját szerzeménye.
A banda tagja volt Chas Chandler, a jókora páncélszekrény méretű, halk szavú basszusgitáros, aki ráérő idejében felfedezte a világnak Jimi Hendrixet, akivel Burdon is megtalálta a hangot. Rajtuk kivűl Hilton Valentine gitáros, és John Steel dobos alkotta az első felállást.
Alan Price-t Dave Rowberry váltotta, 1966 végére hírmondó sem maradt az eredeti társulatból. A második felvonást Burdon kitűnő dala, az Inside Looking Out fémjelezte, s persze erre rövid időre is jutott több remek blues.
Monterey éve, 1967, már Amerikában találta emberünket, ahol pszichedelikus rockra szövetkezett tengerentúli zenésztársaival. A legjobb közülük a San Franciscan Night, a When I Was Young, a Monterey, a Good Times, a Paint It Black - valamennyi a rock értéke. Ericet is megfertőzte a drog és az alkohol - talán ez is oka volt, hogy ez a fejezet is rövidre sikerült.
Egy ideig fekete zenészekkel, a War együttessel folytatta, lemezeik rocktörténeti csemegék. Készített egy nagyszerű blueslemezt Jimmy Witherspoonnal. A szólókorszakban rendre visszatért az Animals sikereihez, de nem tudott az élvonalban maradni. Megpróbálkozott egykori társaival: 1976-ban a Before We Were So Rudely Interrupted című kitűnő lemezt és turnét ő is élvezte, az 1983-as ismétlést (Ark) már nem.
A kilencvenes években Brian Auger billentyűssel turnézott, ismét Animals számokat dolgozott fel, de Jim Morrison Roadhouse Bluesa, Willie Dixon I Just Wanna Make Love To You című dala és a saját No More Elmore is telitalálat volt. Összesen négyszer koncertezett Budapesten. (Készültek kalózfelvételek is erről, nem könnyű hozzájuk jutni.)
Az új évszázad-évezred első Burdon-lemezei a The Night és a Psychedelic World. E napokban jelenik új albuma, a My Secret Life, amellyel Amerikában, majd Németországban turnézik a következő hetekben. Don't Let Me Be Misunderstood címmel a második önéletrajza jelent meg ( Az első címe I Used To Be An Animal volt.)
Ha valakit érdekel egyáltalán, Burdon számai közül a We've Gotta Get Out of This Place a kedvencem, utána az I Can't Believe It, a When I was Young és a San Franciscan Night következik.
Kovács Miklós


