
Az angliai Weston-Super-Mareban született 1945. április 14-én. Már kölyökként bolondult a gitárért. Éppen csak elkezdődtek a hatvanas évek és ő már együttesekkel múlatta az időt, előbb egy Jaywalkers bandában próbálgatta oroszlánkörmeit, majd Screamin' Lord Sutch és a Savages együttesnél bukkant fel, de játszott Joe Meek producer bandájában is (Ez az úr szervezte valaha többek között a Tornados együttest.)
Blackmore fáradhatatlan volt, maga sem tudná biztosan felsorolni művészpályája első állomásait. Eredetileg Roundabout volt a neve annak az együttesnek, amely azután egyre ismertebbé válva Deep Purple néven lett világsztár.
Az igazat megvallva nem teljesen ösztönös folyamat volt a Purple születése, hiszen akkoriban, 1967- 68 táján tucat számra alakultak az olyan pop-rockformációk, amelyeket egy-egy menedzser rángatott kénye-kedve szerint. (kirívó példák: Monkees, Bee Gees).
Ettől persze még lehettek jók ezek az együttesek, mint ahogy a "mély bíborban" fogant együttes is kitűnő erőkből verbuválódott. Blackmore mellett Rod Evans énekes, Jon Lord a rockvilág egyik legjobb billentyűse, Ian Paice, a hűséges dobos és Nick Simper volt az induló ötösfogat. Csakhamar érkezett a világ egyik legjobb rockhangja, Ian Gillan, aki Blackmore-ral gyorsan összerúgta a port. Nem ő volt a kezdeményező, Blackmore mart mindenkit a bandában, akit csak lehetett.
Addig tehette is, amíg sorra követték egymást a kitűnő albumok. A Book of Talesyn, a Deep Purple, a Fireball, az In Concert, az In Rock, a Made In Japan és hasonló ős-hardrock csemegék. Említésre érdemes, hogy Japánban különösen jól érezte magát az együttes, mert a helybéliek rokonszenvvel viseltettek irántuk.
Blackmore hat évig bírta az önmaga által gerjesztett állandó feszültséget és 1974-ben távozott. Több mint negyedszázada alakította meg Rainbow-t, amely egyebek között az All Night Longgal írta be a nevét a műfaj történetébe. Ebben a bandában is volt egy eszelős és sokat próbált rockgengszter, a varázslatos hangú Ronnie James Dio, az amerikai énekes. A Rainbow Rising, a Rainbow On Stage (live) és a Long Live Rock 'N' Roll azért felvillantotta, mivé is lehetett volna a Rainbow.
De nem lett, mert 1983-tól megint Deep Purple-évek következtek, s tartanak egészen a mai napig kisebb-nagyobb szünetekkel, s nem kevés zenészcserével. Blackmore és Gillan az újjászületés után sem lettek barátok, olyannyira nem, hogy Gillan 1984-ben vette a kalapját, igaz, még mindig nem végleg.
Együtt volt a két "ősellenség" 1993-ban, a Deep Purple huszonötödik évfordulós koncertjein, de utána megint elköszöntek egymástól. Még a nagy felállással eljutottak Budapestre is a nyolcvanas évek végén és 1990-ben, majd 1996-ban, 1998-ban és náhány hónapja is, igaz Blackmore nélkül, de a többi nagyágyúval.
Blackmore azt vallja, hogy a Cream együttestől, a Yardbirdstől és Jimi Hendrixtől tanult a legtöbbet. Amikor éppen nem volt tagja sem a Purple-nak, sem a Rainbow-nak saját lemezeket is készített, nagyjából kétévenként dobta piacra őket.
A Deep Purple harmincadik születésnapjára megjelent egy válogatáslemez, de az igazi meglepetés ezután jött. Már 1966 októberében megkezdődtek az új formációnak, a Blackmore's Night-nak a stúdiómunkái, a lemez pedig 1997-ben került boltokba, Shadow Of The Moon címmel. Az albumot áthatja a reneszánsz zeneiség, még Ian Anderson csodálatos fuvolajátéka is feltűnik az egyik dalban. Blackmore-t egyébként a miszticizmus és a középkor mindig vonzotta, de furcsa módon a zenei rajongása nem a kelta gyökerekben keresendő, hanem a német zeneszerzők művészete iránt megnyilvánuló olthatatlan vágyban.
A Blackmore's Night formáció nevében ott van a gyönyörű énekesnő Candice Night neve. Kapcsolatuk még a Deep Purple és Ranbow-korszakra nyúlik vissza, ahol az egykori modell, háttérénekesnőként tűnt fel. Biztos úgy kiragyogott a háttérből, hogy Blackmore felfigyelt rá.
A sikeres első album után a páros 1999-ban az Under A Violet Moon című koronggal jelentkezett, melynek a zenei világa, ha lehet még gazdagabb volt. A templomokban, várakban, színháztermekben lebonyolított turnéjuk hatalmas sikerrel ment világszerte.
A 2001-es, Fires At Midnight című nagylemezükön hangsúlyosabb szerepet kapott az elektromos gitár, de ezen is rengeteg finom zenei ötletet hallunk az egykor oly vad gitárostól.
Úgy tűnik Blackmore Night-ban megtalálta az igazit - legalább is zeneileg biztos - mert muzsikájuk rajongótábora egyre nő.
(Kovács Miklós)



