
Sokan talán az igazi nevét sem tudják: Sylvester Stewart néven látta meg a napvilágot 1944. március 15-én a texasi Dallasban, de nagyon hamar elcsábította őt a nyugati part, San Francisco. A fekete legény családi vállalkozásban gospelt énekelt, mint annyian mások a kortársai közül. Tizenhat éves korában egy helyi lemezkiadónál vették fel Long Time Gone című első dalát.
A hatvanas évek közepén előbb diszkósként és rádiós műsorvezetőként figyeltek fel rá szélesebb körben. Aztán felidézte tinédzseréveinek zenészélményeit, és Sly and The Stoners néven alakított együttest. Testvére, Freddie is szervezett egy csapatot, de nemsokára mindketten rájöttek, hogy együtt többre vihetik, és megnyerték a közös ügynek nővérüket, Rose-t is. Ez a krónikák szerint 1967-ben történt San Franciscóban. A zenekar igazi színfoltként jelent meg a színes bőrűek zenei világában: különleges vokális hangzásuk, dalaik egyedi ritmusa hamar felismerhetővé tette zenéjüket. Vérbő, erőszakos funky és soulzenét játszottak, némi pszichedelikus beütéssel. Sly lett a frontember, aki az ének mellett a billentyűs hangszereket "kezelte", és oroszlánrészt vállalt a dalszerzésből és a produceri munkából is. Főként San Franciscóban és környékén dolgoztak. Első igazi sikerük 1968-ban a Dance to The Music című dal volt, amely nyomban bekerült a rhythm and blues lista tíz legjobbja közé.
A következő években millión felüli példányszámban fogytak lemezeik. Első listavezető daluk az Everyday People, ezt hamar követte az Everybody is a Star, a Thank You és a Family Affair. Nem lehetett panasz albumaikra sem: a hatvanas-hetvenes évek fordulóján milliószámra vitték őket, sikerük nem kis mértékben fergeteges woodstocki programjuknak volt köszönhető, amelyet szerencsére rögzített a nagy fesztiválról készült háromórás film is. A sikersorozat a hetvenes évek közepéig tartott, ekkor az együttes egyik kulcsfigurája, Larry Graham basszusgitáros távozott.
A főnök elmerült drogos ügyeiben, ezért a zenéről kevés szó esett, a zenekar feloszlott a hetvenes évek közepén. Sly a nyolcvanas években bizony megjárta a börtönt is. Később Sly Stone főként producerként hasznosította magát a zenei világban. Együttese 1993-ban bekerült a Rock Halhatatlanjainak rangos csarnokába, de a nagy visszatérés elmaradt. Lemezeiket viszont a kilencvenes évek újra megjelentették, ha a listák élvonalába nem is kerültek.
(Kovács Miklós)



